Mads Mikkelsen (akit egy hét múlva a Zsivány Egyes – Egy Star Wars történetben láthatunk újra) feltűnése meglepetés volt az eddig Norman Reedus nevével fémjelzett Death Strandig új trailerében, amit a TGA 2016-on mutattak be a nagyközönségnek. A kis híján ötperces videó semmivel sem ad több kézzelfoghatóbb információt, mint az első előzetes. Sőt, olyannyira érthetetlen, hogy még maga Mikkelsen is csak vakarja a fejét. A Birth, Movies, Death-nek adott interjújában a következőket mondta:

„Nem beszélhetek róla, de a történet nagyon bonyolult. Ismered Kodzsimát. Egy rendkívül briliáns ember. Abból, amit elmondott nekem, csak egy kis részét értettem meg. A többi egy nagy kérdőjel volt. Látnom kell, mielőtt megértem. Mert a Death Strandinggel valami teljesen újat hozott létre.”

Eztán kifejtette, hogy színészi szemszögből nagyon látványosnak, érzelmesnek és hangulatosnak találta a Norman Reedusszal elkészített első trailert, viszont ő maga nem gamer, és a nyolc évvel ezelőtti 007: Quantum of Solace című videojátékot leszámítva nem is volt köze a játékokhoz. Ennek ellenére a Doctor Strange-nek és a Zsivány Egyesnek hála már rutint szerzett a motion-capture technika használatában, és szerinte ez sem sokkal másabb, mint a filmkészítés. „Bizonyos értelemben ez is filmkészítés. Kodzsima megteremti a saját világát, és rendezőként irányít minket.”