• Közel 30 GB-os javítást eszközölt a Remedy a Quantum Break Windows 10-es változatán
  • A cég további frissítésekkel is készül
  • Néhány problémát azonban nem nekik, hanem a Microsoft szakembereinek kell megoldania az operációs rendszerben
  • Quantum Break videoteszt

A Quantum Break kizárólag Windows 10 operációs rendszereken futó számítógépes változatát számos probléma sújtotta, ami nem csak az időmanipulálásra épülő akciójátékot fejlesztő Remedy Entertainment sara volt, a Microsoft online boltja sem állt éppen a helyzet magaslatán. A Remedy később elismerte a hibákat, és megígérte, hogy mihamarabb orvosolja is azokat. Ennek most jött el az ideje, ugyanis a stúdió elérhetővé tett egy közel 30 (egyeseknél alig 27) GB-os patch-et a programhoz.

Ez azt jelenti, hogy a játékosok nagyjából még egyszer letölthetik a Quantum Breaket, hiszen annak alapmérete alig 42 GB, ami azt sugallja, hogy igencsak csiszolatlan formában került fel a Windows Store-ba a játék. Akárhogy is, de mostantól már megtaláljuk a programból való kilépésre jogosító, dedikált „Exit” gombot a menüben (igen, elképesztő, de eddig csak a task manager használatával lehetett lekapcsolni azt), és olyan extrákra is jogosulttá válunk, mint a Quantum Break elindítása vagy a billentyűzet gombjainak hibátlan beolvasása, de elvileg az összeomlások és a mentési problémák is megszűnnek a folt következtében.

quantum-break-menu.jpg

A javítások hosszú listája teljes egészében megtekinthető a játék hivatalos fórumán, ám a Remedy leszögezte, hogy még nem végzett a Quantum Break javításával, így hamarosan további frissítések várhatók, ami megnyugtató, tekintve, hogy sokaknak az új patch telepítése sem oldotta meg minden baját. Ugyanakkor a finnek azt is elárulták, hogy bizony nem rajtuk múlik minden, például a játék bizonyos GPU-k esetében továbbra is nehezen, vagy csak állandó összeomlások mellett bírható működésre, ami azonban a Windows 10 memóriakezelési hibájából adódik, ám ezt csak egy későbbi Windows Update során teszi helyre a redmondi cég.