A Sony bejelentette, hogy az Egyedült Államokban múlt hétvégén megjelent PS4 hibaaránya 1 százalék alatt van, ami számok nyelvére fordítva annyit tesz, hogy az egymillió eladott gépből kevesebb mint 10 ezer hajalmos tönkremenni. Az elromlott gépeket a Sony természetesen hibátlan példányokra cseréli USA-szerte, így nem kell attól tartania az ottani vásárlóknak, hogy a konkurenciához hasonlóan (köh-köh, Xbox 360, köh) ki-be jár majd a szétégett gép a szervizből.

A hibaarány egyébként nemrég megnőtt, a hét elején még 0,4 százalékról szóltak a jelentések. Ez persze így is kifejezetten jó arány egy újonnan boltokba eresztett konzol első modellje esetében -- összehasonlításképp érdemes megjegyezni, hogy az Xbox 360 2005-ös modelljei közül ma már a Microsoft jelentése szerint sincs egy működő darab sem (azaz egy ilyen géppel sem csatlakoznak maz az Xbox Live hálózatára). A leggyakoribb PS4 hiba a "halál kék fénye", azaz a konzol nem hajlandó betölteni az operációs rendszert, a tetején világító kék sáv viszont folyamatosan izzik.

PS4 Killzone: Shadow Fall bundle