Úgy tűnik, megvan a Gran Turismo 5 megjelenési dátuma. A Sony amerikai részlegének hivatalos oldalánnovember 30-ára lehet előrendelni a játékot, és bár a kiadó egyelőre nem erősítette meg az információt, a sokszorosítás addigra tényleg befejeződhet. Ennél a játéknál viszont semmi sem biztos, szóval azt javaslom, az örömünnep előtt várjuk meg a fejlesztők reakcióját is.

Ez azonban még nem minden! A sorozat fejlesztéséért felelős Polyphony Digital már dolgozik a hatodik részen, és ezt maga a csapat feje, Jamaucsi Kazunori erősítette meg az Autoweeknek.

"Igen, már nekiálltunk a fejlesztésnek. Ugyanakkor ez nem olyasmi, amiről nyíltan lehetne beszélni. Ahhoz is 2000 napra volt szükség, hogy a GT5 összes végleges ötlete megszülessen. Nagyon korai tehát még a GT6-on agyalni."

2000 nap? Az több, mint öt év. Annyi idő alatt bőven jöhet a PS4, szóval nem lehetetlen, hogy a következő Gran Turismo már csak az új konzolgenerációban lát napvilágot.