Itagaki Tomonobu legfrissebb játékát, a Devil's Thirdöt régen, 2010-ben jelentették be hivatalosan, ám a nyúlfarknyi első videót leszámítva az égvilágon semmit sem hallottunk a Dead or Alive- és a Ninja Gaiden-játékok mögött álló tervező legújabb agyszüleményéről, melyben a lövöldözés mellett a közelharcnak is nagy szerep jut.

Legutóbb még úgy állt a dolog, hogy 2013 elején fog megjelenni az ígéretes program, de mint láthatjuk, a premier elmaradt, s új dátumot azóta sem kaptunk. Egyelőre csak annyi biztos csupán, hogy a fejlesztés halad, ezt ugyanis maga Itagaki mondta el a Famitsu stábjának, s hozzátette azt is, hogy jelenleg tárgyalásokat folytatnak különböző kiadókkal.

A Devil's Third eredetileg a THQ gondozásában jelent volna meg, de a már akkor is pénzügyi gondokkal küszködő kiadó megvált a jogoktól; miután sikertelenül próbálták elpasszolni a licenceket egy másik cégnek, végül a fejlesztést végző Valhalla Game Studios vette meg, amely élőszereplős-, illetve animált filmeket, sőt könyveket is szeretne a szellemi tulajdon alapján

Devil's Third -- Megjelenés: ismeretlen -- Gépigény: ismeretlen