Emlékeztek még az Adorables című magyar fejlesztésű indie-játékra, melyben édi egyszemű kis izéket irányítva küzdhetünk különféle minijátékokban? A program korábban Android operációs rendszert futtató mobileszközökön és Windows-on is elérhető volt, ám a tegnapi napon, vagyis március 30-án felkerült a Valve digitális boltjának kínálatában is.

Az Indiegogo-projektként indult játékban három, testreszabható kis karaktert vethetünk be, hogy a gép vagy a barátaink ellen megmérkőzzünk foci, strandfoci, zászlórablás, utolsó vérig, jéghoki, és múmia játékmódokban. A leginkább az Angry Birds-re emlékeztető irányítás pofonegyszerű, ám kellő ügyességet igényel: arra a karakterre kell klikkelnünk, amelyiket mozgatni szeretnénk, majd nincs más dolgunk, mint célozni, és megadni a megfelelő lendületet a kis lénynek.

adorablesok.jpg

A multiplayer részleg platformfüggetlen, vagyis akadály nélkül összemérhetjük erőnket a Windows verzióval játszó ellenfelekkel, de az egyjátékos módban akár három opciót (gyakorlás, bajnokság és Világviadal) is nyúzhatunk. A HD grafika mellett a Steames verzió természetesen megkapta a szokásos achievement-eket és ranglistákat, a lényecskék fejlesztését (szín, szem, száj, fejfedő, testalkat stb.) pedig nem csak a győzelmekkel gyűjtött arannyal válthatjuk meg, hanem akár valódi pénzzel is fizethetünk értük.

A White Rabbit Games 10 eurót kér a programért, ám most egészen április 6-ig akciósan, 25% kedvezménnyel vásárolhatják meg azt az érdeklődők.