Egy ideje már pengeélen táncol az ausztrál Team Bondi: a csapat a Rockstar segítségével hozta létre az impresszív technológiát és részletesen kidolgozott várost felmutató L.A. Noire detektívjátékot, ám a fejlesztést övező botrányokat követően az új címükhöz jó darabig nem találtak vevőt. A gondokkal küszködő csapat egy részét aztán 2011-ben felvásárolta a KMM, majd rá egy évre hivatalosan is bejelentették az új játékot, ám a támogatók továbbra sem jöttek, ami arra késztette a tulajdonost, hogy csökkentse a stúdió létszámát, az új üdvöske, a Whore of the Orient fejlesztését pedig szüneteltesse.

A csapat tehát a bezárás szélén áll, ezzel együtt pedig a Whore of the Orient elkészülte kétségessé vált -- nincs azonban minden veszve. Az ausztrál Screen NSW 200 ezer dollárral járult hozzá a program elkészüléséhez, ami ugyan semmiképpen sem nevezhető jelentős összegnek egy AAA-kategóriájú játék fejlesztésében, mindenképpen jelzésértékű, hiszen van, aki lát fantáziát a tervek szerint 2015-ben megjelenő, PC, Xbox One és PlayStation 4 platformra írt programban.

A játékról eddig annyit sikerült megtudni, hogy Sanghajban játszódik 1936-ban, főszereplőnk pedig a rendet megőrizni igyekvő nyugati rendőrcsapat egyik tagja lesz. A városban virágzik a korrupció és a feketepiac, s ehhez természetesen sok veszély társul, így nem lesz unalmas az életünk.

Megmenekülhet a Whore of the Orient

Whore of the Orient -- Megjelenés: 2015 -- Gépigény: nem ismert