A nyolcadik generációs konzolok harca nem lesz egy egyszerű eset, ugyanis a Microsoft a nemrégiben meghozott döntéseivel elvette a Sony velük szembeni legnagyobb ütőkártyáját, ezzel kiélezettebbé téve a versenyt. A végkimenetelt ugyanakkor (személyes meglátásom szerint) nem kizárólag a konzolok mögött álló üzletpolitika fogja eldönteni, hanem az, hogy milyen értéket tudnak adni a pénzünkért, s ezen a téren már igencsak érdekesen alakulnak a dolog.

Az E3-on közel 150 játékot mutattak be, melyek nagy része így vagy úgy kapcsolódott a következő konzolgenerációhoz, ezek pedig nagy szerepet fognak játszani abban, melyik konzol tudja majd a legnagyobb embertömeget megmozgatni. Készítettem is egy infografikát az ipar nagy seregszemléje után, mely a reményeim szerint az előző oldalakon leírtak mellett segít majd döntést hozni abban a kérdésben, hogy melyik konzolt érdemes megvenni idén, de ha még nem is születik egyértelmű döntés a fejekben, remélem, pár érdekességre azért rávilágítottam. Kattints a képre a teljes anyagért, melyben az alapvető hardveres információk, az exkluzív címek és a költségek láthatók!

Melyik konzolt vegyem?

(Az infografika elkészítésében az IGN és a Wikipedia volt a támpont.)

Melyik konzolt vennéd?
Ezek után melyik konzolt szeretnéd megvenni?
A szavazáshoz bejelentkezés szükséges!