• Film készülhet a Metro 2033 alapján
  • A producerek már megvannak
  • A könyvsorozat szerzője, Dmitry Glukhovsky sokat várt erre a lehetőségre

Egy nagyszerű könyv és egy hasonlóan jól sikerült játék után film formájában is élvezhetjük majd a Metro 2033 keserves világát. A Variety nyomán értesültünk arról, hogy a regény szerzője, Dmitry Glukhovsky nyélbe ütött egy üzletet, aminek értelmében Michael De Luca és Stephen L’Heureux producerek segítségével film készülhet.

„A regényem és én már legalább tíz éve várunk erre. Eddig nagyon óvatos voltam, hogy a gyermekemet hollywoodi producereknek adjam, de most úgy érzem jó kezekbe került. De Luca és L’Heureux egy nagyszerű ötlettel ált elő, és megtiszteltetés velük dolgozni.” -- mondta Glukhovsky, ám részleteket egyelőre még ne várjunk.

Hogy a kedélyeket egy kicsit lehűtsem: ennyi még nem jelenti azt, hogy sínen van a produkció. Gyártót, rendezőt, forgatókönyvírót, szereplőket és még millió más dolgot kell összeszedni, hogy maga a forgatás elinduljon, közben pedig természetesen millió más dolog futhat vakvágányra. Egyelőre tehát annyi biztos, hogy egy film elkészülhet, de hogy tényleg bekerül-e a mozikba, az még korántsem ennyire biztos. A Halo, a BioShock, az Uncharted vagy éppen a Half-Life jól példázza, mi várhat a Metro 2033-ra.