Ha az igazán jó, mindenki által kedvelt játékfejlesztőket kell felsorolni, akkor a lista sajnos nem túl hosszú, de bárkit is kérdezzen az ember, egy csapatnak kibérelt helye van minden ilyen felsorolásban, ez a gárda pedig nem más, mint a Valve. A cég számolatlan klasszikussal örvendeztette meg a világ gamereit, mi pedig szívünkbe zártuk őket, még úgy is, hogy rendszerint az örökkévalóságig kell várnunk egy-egy új megjelenésre -- és nem csak mi, hanem a többi fejlesztői is imádja őket.

Az International Game Developers Association (IGDA) elvégzett egy kutatást, melynek keretében 2200 játékfejlesztőt kérdeztek meg arról, hogy ha lehetőségük lenne, hol dolgoznának a legszívesebben. A legtöbben azt válaszolták, hogy a Valve-hoz igazolnának, ráadásul ez népszerűbb válasz volt, mint indie stúdiót nyitni. Íme a teljes lista:

  1. Valve
  2. Saját cég
  3. Activision Blizzard
  4. BioWare
  5. Ubisoft
  6. Maradni a meglévő helyen
  7. Nintendo
  8. Naughty Dog
  9. Double Fine
  10. Bethesda Game Studios

A megkérdezett fejlesztők tehát úgy látják, hogy a Valve-nál lenne a legjobb dolguk, a meglepő rész pedig az, hogy ezek szerint az indie-szféra által jelentett szabadságot (és persze rizikókat) is eldobnák, hogy Gaben keze alatt dolgozzanak.

valve-gaben.jpg