• A Kickstarter módosított a szabályzatán
  • A projekt elkészülésének felelőssége teljes mértékben a gyűjtést elindító személyé/csapaté
  • A felhasználóknak meg kell érteni, hogy egy projektet támogatnak
  • Probléma esetén egy öt pontból álló folyamatot kell teljesítenie a projektvezetőknek
  • A módosítások október 19-től lépnek életbe

A Kickstarternek hála már sok jó játék jelenhetett meg (legutóbb például a Wasteland kaphatta meg a megérdemelt folytatását), de folyamatosan fennáll annak a veszélye, hogy egy átverésbe futunk bele, s a pénzünkért cserébe semmit sem kapunk -- ezzel tisztában vannak a Kickstarter üzemeltetői is, így ma szabályzatmódosítást jelentettek be.

Ebben (amellett, hogy egyszerűsítettek a szövegen) az ötletgazdák szerepköre kapta a legfontosabb hangsúlyt, az üzemeltetők szerint ugyanis a felelősség teljes egésze a projekt gazdájára, annak elindítójára hárul, s ha ő nem képes elkészíteni az adott játékot vagy terméket, illetve nem adja át a beígért jutalmakat, akkor a támogatók jogi lépéseivel kell szembenéznie. Ugyanakkor a támogatóknak meg kell érteniük, hogy egy projektet pénzelnek, ami esetlegesen késhet, vagy egyéb problémák merülhetnek fel.

Az esetleges fennakadások kezelésére a Kickstarter egy öt pontból álló követelményrendszert készített, melyet probléma esetén minden projektvezetőnek teljesítenie kell, hogy a gyűjtést sikeresnek lehessen nevezni. A pontok a következők:

  • Bejegyzés arról, milyen munkát végeztek, mire használták fel az összegyűjtött pénzt, s mi hátráltatja a projekt befejezését.
  • Szorgalmas munkával törekedjenek arra, hogy a lehető legjobb végeredményt érjék el a támogatókkal közölt fejlesztési idő alatt.
  • Bizonyítsák, hogy megfelelően használták fel a pénzt és minden, az ésszerűség keretei között értelmezett lépést megtettek a projekt befejezése érdekében.
  • Legyenek őszinték, és a költségvetésről ne vezessék félre a támogatókat.
  • Kínálják fel azt, hogy kártalanítják azokat a támogatókat, akik nem kapták meg a jutalmukat (a küldött összegnek megfelelően), vagy magyarázzák el, hogy azt a pénzt milyen módon fogják felhasználni.

A szabályzatmódosítás vonatkozik minden olyan gyűjtésre, amit október 19-én vagy az után indítanak.

kickstarter-logo-alt2.jpg