A fenti sorokat Peter Molyneux vetette virtuális papírra saját magáról abban az online interjúban, melyet nemrég az EuroGamer portál szervezett, és melyben a zseniális dizájner az olvasók kérdéseire válaszolt. Jelen cikket ebből állítottam össze.

Molyneux nyilatkozikSokakat talán az érdekel legjobban, mikor érkezik a Fable 2. A tervező válasza erre így hangzott: 2008 vége felé – „amikor a fák levelei már halványbarna színt öltenek, de még nem hullottak le”. Sajnos a projekt jelenleg Xbox 360 exkluzív – egyébként Molyneux szerint ez a legjobb platform, amin valaha is dolgozott -, így a PC-s verzióra minden bizonnyal rá kell pihennünk, akárcsak a fantasztikus első rész esetében (de remélem, itt is egy bővített verziót kapunk). A játékkal kapcsolatban elmondta, hogy 15 évébe került, mire rájött a nagy igazságra: a kevesebb több, azaz nem kell mindent beletömni egy cuccba, csak annyit, amennyit ki lehet egyensúlyozni és használni; a Fable 2 ebből a szempontból is más lesz, mert végig az alappillérekre, a sztorira, az érzelmekre, a csatára és a játékmenetre koncentráltak. A játékbeli szabadság is fontos, ez a cím e szempontból is megállja majd a helyét, hiszen számos döntéshelyzet elé állít minket a morál, a vagyon/jótékonykodás, a korrupció/tisztaság, a szabad kószálás vagy a dráma tekintetében. Azt is kifejtette, hogy ő jól érzi magát a Microsoft kebelén, nem akarja tehát a Lionheadet kitépni onnan, mint ahogy a Bungie tette nemrég, megkapja a kellő pénzt és támogatást, hogy nagyszerű játékot készítsen, és hite szerint a Fable 2 ilyen lesz.

A bevezetőben is említett új projekt kapcsán jóval titokzatosabb volt. Annyit elárult, hogy ez egyfajta hibridje lesz a Dimitrinek, és alig várja, hogy megmutathassa a világnak. S bár nem szereti az olyan elcsépelt szavakat, mint a „nagyszerű”, „forradalmi”, és „ambiciózus”, erre a címre nyugodt szívvel rámondja ezeket. (Aki nem lenne képben: az időközben leállított, PC-re tervezett Dimitri egy olyan projekt volt, melyben a játékos a saját életét Molyneux nyilatkozikélhette volna le újra, azaz kicsit olyasmi, mint a Sims, csak magunkat irányítva, és kipróbálva, egy-egy élethelyzetben ha másképp döntünk, hogyan alakult volna sorsunk.). Azt hozzátette, a Movies kapcsán újabb tapasztalatot szűrt le: nem szabad túlértékelni erejüket; véleménye szerint a filmstúdiós játék jobb is lehetett volna, ha jobban odafigyelnek rá, de akkor egyszerre készült az a cím, a Fable: The Lost Chapters, és a Black & White 2, ami teljes hülyeség volt a részükről, a jövőben tehát csak annyit vállalnak, amennyit elbírnak.

Érdekes kérdés volt, hogy korábbi sikeres játékait tervezi-e folytatni vagy felújítani. Molyneux kijelentette, szívesen újra dolgozna a 1. Syndicate, 2. Populous, 3. Dungeon Keeper projekten, ám sajnos mindegyik cím joga az EA tulajdonában van (amit igazából meg is bánt picit), így legfeljebb más néven lehetne újradolgozni ezeket, de egyelőre nem szerepel a terveik között. A DK-t például nagy örömmel dolgozná át Nintendo DS-re, ha a kiadó eladná neki a jogokat, de a Syndicate-ből is szívesen csinálna egy „Director’s Cut” verziót.

A konkurenciáról szólva elmondta, hogy király egy év volt, az Assassin's Creed, a Mass Effect, a Halo 3, a BioShock mind remek a maga nemében, de az ő kedvence az utóbbi lett, főleg a környezet és a sztori miatt. A játékipar jövőjét az elkövetkező egy évtizedben az alábbi öt pontban foglalta össze: 1. A játékok és a „socal networking” (iwiw, myspace és társai) még jobban közelednek egymáshoz; 2. Az eszközök, melyeken játszunk, radikálisan megváltoznak; 3. Minden évben kijön egy új focis játék; 4. A jelenlegi műfajokból legalább hármat újrafogalmaznak (azaz ezek gyökeresen megváltoznak); 5. Egy játékot jelentős tudományos áttörésként értékelnek majd.

Nos, nagyjából ennyi volt az interjú, azt hiszem, ki-ki találhat benne érdekes morzsákat. És ha egy figyelmes olvasó azt kérdezné, mi van a hír beharangozójában említett lézerszemmel, elárulom: arra a kérdésre, hogy mit szeretne jobban, lézerszemet vagy láthatatlanságot, Molyneux azt választolta: „Láthatatlanságot. Sokkal hasznosabb.”...