A tavasszal érkező Murdered: Soul Suspect az idei év egyik legérdekesebb játékának ígérkezik, hiszen Ronan O'Connor magánkopó bőrébe bújva egy szellemet alakíthatunk, aki saját gyilkosságának ügyében nyomoz. Már a felütés is felkelti az ember figyelmét, de ahogy az alant is látható videóból kiderül, a Square Enix igyekszik a szellemlét minden lehetőségét kihasználni.

murdered-soul-suspect-box-art.jpg

Lehetőségünk lesz átsuhanni a falakon, megszállni az élőket, és az így szerzett információkat átadhatjuk más embereknek, ezzel előre gördítve a nyomozást. Mi több, O’Connor szakmáját a kísértetek síkján is kamatoztathatja, amikor más szellemek lezáratlan ügyeit oldja meg, ezzel átsegítve őket a túlvilágra. Mindezt PC-n, Xbox 360-on és Playstation 3-on élvezhetjük majd, legalábbis eddig így szólt a fáma.

Most azonban a Square Enix a fent látható borítókép bemutatása mellett hivatalosan is bejelentette, hogy a Murdered: Soul Suspect Xbox One-ra is elkészül. Pontos megjelenési dátumot egyelőre nem mondtak egyik porttal kapcsolatban sem. Mindemellett az a hír járja, hogy a PS4 sem marad ki a mókából, a Geimaku nevű magazin már kész tényként közölte ezt. Azonban óvatosan a lelkesedéssel, mert más források még nem tudták megerősíteni a pletykát, a Square Enix egyelőre annyit mondott az üggyel kapcsolatban, hogy hamarosan új hírek látnak napvilágot.