A kosárlabda rajongók örülhetnek, hiszen a szokásosnak mondható október eleji dátum helyett, idén már szeptember 29-én kezdetét veszi a virtuális szezon, az NBA 2K16 ugyanis ezen a napon debütál méghozzá Xbox 360, Xbox One, PS3, PS4 és PC platformokon. Természetesen a labdapattogtatás mobilos (Android, iOS) verzióira is lehet számítani, igaz, ezek premierjét még nem közölte a kiadó 2K Sports. Az előrendelők egyébként bónuszként négy nappal korábban kezdhetik szórni a csontnélküli hárompontosokat, ráadásként pedig 10 ezer virtuális valuta, illetve platformtól függően három, garantál Emerald kosarasokat tartalmazó MyTEAM Emerald Pack (PC, PS4, Xbox One), vagy egy Gold játékost és négy Gold tárgyat rejtő MyTEAM Gold Booster Pack (PS3, Xbox 360) üti a markukat.

nba2k16preorder.jpg

Az aktuális részt ezúttal is a Visual Concepts fejleszti, és három különböző borítóval kerül majd a boltok polcaira: az egyiken Stephen Curry, a másikon James Harden, a harmadikon pedig Anthony Davis lesz látható. A karriermód idén különösen izgalmasnak ígérkezik, ugyanis annak elkészítésébe a neves filmrendező, Spike Lee is besegített. Ennél több információt azonban majd csak az E3 alkalmával tudhatunk meg a programról.