• Kiderült a The Witness ára
  • 37 euró lesz
  • A közönséget erősen megosztotta az árazás
  • A játék már előrendelhető PC-n
  • Megjelenés: 2016. január 26.

Egy hét múlva megjelenik Jonathan Blow új, már évek óta készülő játéka, a fejlesztő pedig az utolsó pillanatra halasztotta az egyik legfontosabb részlet bejelentését, azt, hogy mennyibe fog kerülni a puzzle játékok versenyében induló cím:

A THE WITNESS 37 EURÓBA FOG KERÜLNI.

Az ár megosztónak bizonyult a játékosok körében: van, aki pont ennyit várt, mások azonban jóval kevesebbre számítottak, nagyjából ennek a felére. Olyan is van, aki 60 dollárt sem sajnálna a Braid fejlesztőjének második játékára.

Tartalom minden esetre lesz, Blow ugyanis azt ígérte, hogy átlagosan 20-25 óra lesz a játék teljesítése, de aki mind a 667 feladvány teljesíteni szeretné, annak akár 100 órája is rámehet, és akkor van legalább egy olyan puzzle is, amit szinte lehetetlen teljesíteni külső segítség nélkül. Aki szerint nem drága a játék, pontosan ezzel a hosszú játékidővel érvel.

A THE WITNESS MÁR ELŐRENDELHETŐ.

A fejlesztők Steamen és a Humble Bundle áruházában már fogadják az előrendeléseket, ám semmilyen extra nem jár. Blow azzal viccelődöt, hogy csak a szívet melengető élmény jár azzal, hogy a megjelenés előtt megvehetjük a játékot. PS4-re egyébként nincs ilyen opció, a csapat ugyanis egyszerűen nem tudta, hogy ezt hónapokkal előre le kell beszélni a Sonyval.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A játékkal kapcsolatban még aktuális hír, hogy az ESRB Xbox One konzolra is besorolta, holott hivatalosan csak PC-re, PS4-re majd valamikor később iOS-re és "egyéb platformokra" érkezik. Jonathan Blow válaszul erre elmondta, hogy jelenleg nem tervezik az átiratot, de valóban benyújtották hitelesítésre a programot, hogy később ezzel már ne kelljen foglalkozni.