A Nintendo egy kissé váratlan bejelentést tett ezen az álmos péntek délutánon: Japánban októberben megjelenik a 3DS két új, az eddigieknél erősebb változata, méghozzá rögtön két modell, egy szimpla és egy XL variáns.

A kiadó a rendszeresen megtartott Nintendo Direct adás keretében leplezte le a világnak a hordozhatókonzol-család legújabb tagjait, a két új 3DS-t, amik minden tekintetben jobbak, mint elődjeik. Egyrészt gyorsabb processzort kapnak, ami lecsökkenti a töltéseket és szebben is futhatnak a játékok, aztán finomhangolták a térhatást, hogy ne legyen olyan elmosott, valamint van micro USB- és NFC támogatás, sőt még a böngészőt is frissítették, ami így már HTML 5 kompatibilis.

Ezen felül mind a New Nintendo 3DS, mind pedig a New Nintendo 3DS XL nagyobb (az XL könnyebb, míg a sima nehezebb) mind az elődjei, és a gombok színesek, a legfontosabb változtatás azonban az a kialakítást illetően, hogy végre gyárilag van egy második analóg kar -- igaz pöttöm és nem tűnik valami kényelmesnek a használata, de legalább van és nem kell azt az otromba kiegészítőt használni.

A két konzol Japánban október 11-én fog megjelenni, s átszámítva nagyjából 36 ezer forintot kérnek a sima változatért, 43 ezret az XL-ért, ám Európában majd csak később, valamikor 2015-ben lesz premier, így az árak tényleg csak tájékoztató jellegűek.

new-nintendo-3ds.jpg