Hétvégén robbant a bomba, miszerint a No Man’s Sky-ban eltűnnek a felfedezett világok játékosok által adott nevei. A hírt Dark_Nexis hozta, aki visszatért arra a bolygóra, ahol kezdte a játékot, és döbbenten vette tudomásul, hogy se az állatok, se a növények nem azt a nevet használják, amit ő adott. A Redditen közzétett hír hallatára megindult a „hazatérési” hullám, és sokan szembesültek ugyanezzel.

Dark_Nexis később hiába jelezte, hogy idővel megjelentek a nevek (valamint törölte az eredeti posztját is), a baj már megtörtént. A No Man’s Sky alkotóit újra a pokolba kívánta a net népe. Pedig erről csak részben tehetett a Hello Games.

Tudniillik, a No Man’s Sky világa egy magból épül fel, amit szerverekről ér el. Nem perzisztens, ami mindig ott van, mint a Minecraftban, hanem csak azokat a részeket tölti le a gépünkre, ahol éppen tartózkodunk – sajnos mindez az orrunk előtt történik, így láthatjuk is, ahogy a világ felépül, de ez más lapra tartozik. És ha elhagyjuk, akkor a terület azon része lebomlik.

Ezért láthatja mindenki ugyanazt az univerzumot, és a felfedezéseinket ugyanebbe a közös magba, a közös szerverre tölti fel a játék. A probléma akkor kezdődik, amikor megszakad a netünk, leáll a PSN vagy a No Man’s Sky szerverei ideiglenesen elérhetetlenné válnak, ahogy a Hello Games jelentése szerint a hétvégén is történt.

Ez az oka annak, hogy nem töltődtek le a játékosok által adott nevek, és hitte mindenki azt, hogy a Hello Games egyszerűen reseteli a galaxist időről időre. De nem! A felfedezéseink meg vannak, csak a technika ördöge megtréfált minket. Szóval, bár van bőven ok, amiért szidni lehet a No Man’s Sky-t, ez kivételesen nem tartozik közéjük.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!