• Szépen gyűlik a pénz a Psychonauts 2-re
  • A 3,3 millió dollárnak már több mint a 60%-a megvan
  • Ha sikeres játék lesz a Psychonauts 2, akkor esélyessé válik, hogy megvalósuljon a Brütal Legend 2
  • Ajánlott olvasmány: Brütal Legend teszt

Habár nem egy pletykát hallottunk korábban arról, hogy el fog készülni a Psychonauts 2, váratlanul ért a múlt hétvégén az a bejelentés miszerint, igen, tényleg elkészülhet a program. Ehhez 3,3 millió dollárt kér a Double Fine, ami nagyon soknak hangzik, de pár nappal a gyűjtés indítása után már éppen kétmillió felett vagyunk, miközben még 35 nap van hátra a gyűjtésből. Nem rossz!

A lehetetlen tehát úgy tűnik, hogy sikerülni fog, és ha elég jól teljesít a folytatás, akkor egy másik program előtt is megnyithatja a kaput. „Mindig is azt mondtuk, hogy szeretnénk folytatást készíteni a Psychonautsnak és a Brütal Legendnek is. Nem ígérhetünk semmit, de ha a Psychonauts sikeres lesz a számunkra, akkor jobb esélyei vannak a Brütal Legend 2-nek.”

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Van tehát némi esély arra, hogy Eddie Riggs visszatérjen, aminek személyesen tudnák örülni, ugyanis bőven volna még mit kezdeni azzal a világgal, amit 2009-ben bemutattak, csak egyensúlyozzák ki jobban a stratégiai elemeket és a közelharcot, vagy legalább kommunikálják jobban, milyen játék ez pontosan, ugyanis ezen annak idején komolyan elcsúszott az első látásra egy sima akciójátéknak tűnő program.

A PC-s kiadásról készült 2013-as tesztünket itt olvashatjátok.