Régen adtunk hírt a kanadai veteránok fejlesztőkből alakult indie Red Barrels stúdió túlélőhorror FPS-éről (bár a tavaly halloweeni trailer eléggé emlékezetesre sikeredett), ám most aktuális lett, hiszen a csapat bejelentette: az Outlast szeptember 4-én jelenik meg a Steamen, ahol most 20% kedvezménnyel vásárolható meg a játék, kicsivel több mint 15 euróért.

Az Outlast egyébként ismerős elemekből építkezik: egy hétköznapi emberrel (Miles Upshur újságíró) belépünk egy elhagyatottnak tűnő helyre (a Mount Massive diliház, melyet nemrég ismeretlen okból megnyitott egy alapítvány), ahol aztán olyan elmondhatatlan borzalmak várnak ránk, hogy semmi mást nem akarunk majd, csak kijutni onnan, minél előbb. Ehhez persze hol egyszerűbb-bonyolultabb feladványokat kell megoldanunk, hol csendben ellopakodnunk a rémségek mögött, hol pedig a Mirror's Edge nyaktörő mutatványaihoz és merész ugrásaihoz hasonló módon eljutni olyan helyekre, ahová a minket üldözők nem érhetnek el -- mert harcolni ellenük reménytelen és esélytelen. S bár a játék meglehetősen lineáris, a készítők ígérete szerint a csoszogó-szörcsögő-nyöszörgő izék viselkedése kiszámíthatatlan, így a többszöri újrajátszás is tartogathat még meglepetéseket.

Szóval aki kedveli a műfajt, és nem bírja kivárni a konkurencia, vagyis a szeptember 10-én érkező Amnesia: A Machine for Pigs megjelenését, az már szeptember 4-én elkezdheti az őszülést/őrülést. Sok sikert hozzá!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!