Új frissítés érkezett a Paladinshoz, de a rajongók öröme nem felhőtlen, éppen ellenkezőleg, eléggé morcosak lettek. Az update ugyanis bevezette az Essence nevű fizetőeszközt, amivel elérhetővé válik az új Legendary Card – ezzel tulajdonképpen kiváltották az aranyat, ami a Paladins eddigi fő fizetőeszköze volt, s amivel hősöket, kozmetikai elemeket, meg ilyen dolgokat adogató kártyákat lehetett venni – a másik fizetőeszköz a kristály, amihez valódi pénzért cserébe juthattunk hozzá.

Na most, az Essence-szel viszont már nem kell az aranyat költeni, a kártyákat tulajdonképpen össze lehet craftolni. Csakhogy állítólag nagyon magas egy-egy kártya Essence-ára, és ezt a fizetőeszközt bár régi kártyák szétszedésével, feladatok teljesítésével vagy meglévő tárgyak „eladásával” is lehet gyarapítani, nagyon kevés üti a markunkat. Úgyhogy sok játékos véli úgy, hogy ha eredményt akar elérni belátható időn belül, akkor kénytelen pénzért vásárolni magának Radiant Chesteket, ami afféle loot boksz. Ezzel viszont a játék pay-to-win játékká vált.

A fejlesztőcsapat szerencsére hallgat a közösségre, és megígérték, hogy csökkentik a Legendary Cardok értékét, illetve több Essecne jár majd a küldetések után, és több nyerhető majd ki a régi kártyákból is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!