Megjelent a PayDay 2 FBI Files frissítése, egy ingyenes csomag, amely a történetvonal új fordulatának keretében egy kemény ellenféllel állítja szembe a bankrablókat. Ő Winters parancsnok, egy jól felfegyverzett és páncélozott „szuperkatona”, aki akkor jelenik meg a színen, ha a rosszfiúk túlzásba vitték az akciót. A rend őrét páncélos társai kísérik, akik ameddig a parancsnok közelében vannak, jobban tudnak védekezni a támadásainkkal szemben.

A frissítés ezen kívül egy átdolgozottabb és összességében pofásabb inventory rendszert mutatott be, valamint javított pár kisebb nagyobb hibát is, illetve az FBI Files opcióval láthatunk minden információt, amit a bankrablók és Bain ellen bevetett Garrett felügyelő összeszedett, ezzel bővebb betekintést kapva a történetbe. Ez egyébként elérhető online is, innen.

payday-2-captain-winters.jpg