Szinte mindenki szeretett volna gyerekkorában egy LEGO-vonatot, és persze vannak páran, akik meg is kapták, általában nem kevés könyörgés után. Aki kimaradt ebből, vagy nosztalgiázni szeretne, remélhetőleg hamarosan megteheti a Train Fever című játék legó-modjával a Brick Feverrel, hacsak nem gördül elé valami jogi akadály.

Train Fever

Először is pár szót az eredeti játékról, hiszen nem igazán mainstream darab, így a hírek között csak ritkán szerepel. A Train Fever az immár 20 éves Transport Tycoon nyomdokaiba szeretne lépni (persze a mai követelményeknek megfelelő grafikával és szabadsággal), tehát egy szállítmányozó céget kell igazgatnunk benne, méghozzá inkább a közlekedésre koncentrálva, ellentétben például a Railroad Tycoon-sorozattal, ahol a közlekedési szimuláció le volt egyszerűsítve, és a játékmenet inkább a gazdaságról szólt. Tehát a Train Feverben (innentől röviden csak TF) nemcsak a vágányokat, utakat, de még a váltókat és a vasúti jelzőrendszert is nekünk kell kialakítani.

Train Fever - Brick Fever Mod

Szóval a fejlesztés alatt álló Brick Fever mod a TF egész megjelenését hivatott lecserélni egy legóból épült világéra. A vonatok (a készítő szerint az 1980-tól napjainkig kiadott összes LEGO-vonat benne lesz a modban), a közúti járművek, az utak, fák, és valószínűleg majd az épületek is építőkockákból álló modellt fognak kapni, ami talán egy kicsit csökkenti a játék amúgy nem kicsi gépigényét, hiszen a LEGO egyszerű formái nem követelnek meg nagy részletességű, magas poligonszámú modelleket. A kinézet mellett az ipari lánc is változni fog, nyilván a legóvilágba illő tevékenységekkel egészül ki.

Ha már a TF-ről volt szó, a lelkes orosz modellezők elkészítették a játékhoz a magyar ipar két régi büszkeségét, az Ikarus 260 és 280-as buszokat, amelyekből még ma is sok fut, itthon is. A telepítéshez a .zip fájlban, az ikarus mappán belül a res mappát kell kicsomagolni a TF gyökerébe.

ArmA 3

Valamelyik ArmA 3 játékos(ok)nak „elgurult a gyógyszere”, legalábbis én ezt gondoltam először, amikor olvastam róla, hogy megszületett a Cosmos Engine című mod. Ez erősen kitűnik a játékhoz elérhető, elképesztő mennyiségű mod és addon közül, mert gyakorlatilag egy hack, amivel a naprendszer összes bolygóját (és a Holdat is) meg lehet látogatni egy felturbózott, szuperképességekkel rendelkező repülővel, és mindezt valós méretekben, valós távolságokkal.

Ezt az űrutazós dolgot én azért inkább külön erre specializált szimulátorral próbálnám, de a „földhöz ragadtabb” játékosoknak is nyújt egy előnyös tulajdonságot ez a kis hack, mégpedig, hogy át lehet repülni a játék egyik szigetéről a másikra, betöltési képernyő és megszakítás nélkül, és ebbe beletartoznak majd az előző részek szigetei is. Bár egész Föld körberepülhető, mert a komplett bolygó is kapott egy alacsony felbontású textúrát, viszont ott, ahol látszik szárazföld, többségében nincs semmilyen 3D-s objektum vagy domborzat, hasonlóan a többi bolygóhoz (persze lehetne, csak akkor külön, terabyte-os HDD kellene a játékhoz). A mod, mivel béta állapotú, nem tesz jót a játék stabilitásának, szóval gyakran egy gyors játék-desktop váltás lesz a jutalom, de kipróbálhatja bárki, aki érzi rá a késztetést.

Készül az ArmA 3 Life modja is, ami gyakorlatilag olyan, mint a DayZ, tehát RPG-szerű játékmenet jellemzi, amiben sok játékos azt csinál a szigeten, amit akar, csak ezúttal zombik nélkül. A játékos lehet bérgyilkos, rendőr, tűzoltó, lehet rabolni, földet művelni, és még egy rakás más dolgot csinálni. Van játék a játékban is, például gokartozás, vagy paintballozás. Igazából az ArmA-sorozat kiváló modolhatóságának és scriptelhetőségének köszönhetően a határt csak a fantázia jelenti.

A harmadik részhez készült mod még fejlesztés alatt áll, pénzfelajánlásért lehet bekerülni a tesztelők közé, de ha ez nem is jönne össze, a YouTube-on már található jó pár gameplay-videó ízelítőül. De létezik pár hasonló mod az 3. és a 2. részhez is, ezeket általában Arma 2/3 Life, RPG és ezek kombinációjára guglizva lehet megtalálni, és kiválasztani a legszimpatikusabbat (például ezt itt).