• Az Xbox-hoz hasonló Remote Play-t hoz az új frissítés
  • Mac gépeken is működik majd
  • A pontos megjelenésről még nincs infó
Webshop ajánló
Playstation 4
  • PS4

Vitathatatlan, hogy a PS4 egyik (ha nem a) legszerethetőbb tulajdonsága, hogy a játékokat más, arra alkalmas készülékekre is streamelhetjük, legyen szó mobiltelefonról vagy táblagépről, hiszen ezáltal nem csak elkerülhetjük a tévéért vívott sokszor felesleges csatát, de tulajdonképpen otthonunk bármely pontján, kompromisszumok nélkül élvezhetjük a játékok nyújtotta örömöket. Látom is magam előtt: kellemes nyári este, jéghideg sör, én pedig ülök az erkélyen és épp felfedezem a galaxist.

A PlayStation.Blog által közöltek szerint ez az élmény rövidesen pedig mindenki által kipróbálható lesz: a Sony már javában heggeszti a konzolhoz tartozó 3.50-es frissítést, mely magával hozza a fent említett streamelős lehetőséget. Utóbbin egyébként egy kicsit csavarnak is a fejlesztők: ha már Xbox-on viszonylag régóta elérhető a dolog, úgy miért ne adnának némi pluszt a játékosoknak, ha már eddig kellett várniuk? És adnak is: a Microsofttal szemben a Sony az Apple-féle Mac gépekre is elkészíti a funkciót, így teljesen mindegy, hogy Windowszal vagy OSX-szel rendelkezünk, mindkét platformon lehet majd playstationözni.

A Mushashi névre keresztelt frissítés a számítógépes játékstreamelésen túl olyan hasznos újdonságokat is hoz, mint az offline játék lehetősége és a csapatba verődést nem kicsit megkönnyítő eventek. Előbbi, amolyan inkognitó mód, mely által elrejtőzhetünk barátaink elől, míg utóbbi a csapatjátékot preferálóknak kedvez: a rendszer egy általunk előre beállított időponthoz igazodva, automatikusan partiba rendezi azokat a játékosokat, akikkel együtt terveztünk harcba szállni. Ja, még valami: az update telepítését követően a Dailymotion-ön is indíthatunk majd élő közvetítést.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a frissítés mikortól lesz elérhető, a hivatalos információk szerint a béta holnap indul. Sajnos a húzó funkciót jelentő Remote Play-t ez esetben nem lehet kipróbálni, minden mást viszont igen. A teljes lista itt érhető el.

ps4.jpg