A Windows 10 operációs rendszeren bemutatkozó Xbox applikáció közelebb hozza a két platform játékosait, egyrészt azzal, hogy a gépünkről tarthatjuk a kapcsolatot a konzolos barátainkkal, másrészt pedig azzal, hogy cross-platform multiplayer módban mérhetjük össze tudásunkat -- a Microsoft azonban ennyinél nem akar megállni.

Mint megtudtuk, a cég fontolgatja azt, hogy az Xbox Live Gold program egyes részeit elhozza PC-re is -- persze konkrétumok még nincsenek, de arról már most megnyugtattak minket a redmondiak, hogy a multiplayert nem kötik előfizetéshez PC-n, hiszen nagyon is jól tudják, hogy az MMOG-k kivételével ez elfogadhatatlan lenne.

Akkor mit hozhatnának át? Nos, járható út lenne a Games With Gold program PC-s változata, aminek keretében havonta kapnánk ingyen egy játékot, amivel aztán a konzolos barátainkkal tudnánk játszani. Ehhez persze több olyan cím kellene, ami ezt támogatja, de már tudjuk, hogy lesznek még ilyenek. Másik lehetőség lehet árengedmények bemutatása, vagy tárhelybővítés, hiszen PC-ről is használhatjuk majd a GameDVR funkciót. Lehet találgatni.