Az év végén újra megütközik egymással a FIFA és a PES, s mindkét versenyző igyekszik továbbcsiszolni a játékmenetet. A közös nevező most is a javított fizikában, a szebb karaktermodellekben és a javított kezelésben keresendő, de ezen túl is vannak javítások -- most éppen a Konamin van a sor, hogy a PES 2014 videójában az új játékban felelhető frissítésekről meséljen a fejlesztés vezetője.

Kezdésnek rögtön a csalók elleni harcot részletezi, az ilyen játékosok ellen ugyanis keményen fellépnek majd, hogy ne rontsák el mások szórakozását a mérkőzések során. Ezen felül beszél a Master League és a Become a Legend módot érintő változásokról is. Sajnos arról már nem derült ki semmi, hogy milyenek lesznek a 11v11 mérkőzések -- de erről hamarosan, a megjelenéshez közeledve bővebb információkat tudunk majd meg.

PES 2014 -- Megjelenés: 2013 -- Gépigény: nem ismert