• Csak 15 EB-résztvevő licenszeit sikerült megszereznie a Konaminak
  • A „maradék” kilenc csapat nem a megfelelő mezekben és játékoskeretekkel lesz elérhető az ingyenes DLC-ben
  • Március 24-én válik elérhetővé a kiegészítő, de április 21-től az alapjátéktól különállóan is megvásárolható a csomag, de csak PS3 és PS4 gépekre

A PES kontra FIFA összecsapás kapcsán utóbbi szerelmesei mindig a fájóan hiányzó játékos, csapat, és stadion licenszeket dörgölik előbbi rajongóinak az orra alá, tegyük hozzá sajnos jogosan, hiszen az ezekre dollármilliókat költő EA-t évek óta képtelen befogni ilyen tekintetben a Konami. Ugyanakkor a japán cég némi borsot tört a rivális orra alá nem régiben, hiszen az UEFA tornák jogainak három évre történő elhappolásával nem csak a Bajnokok Ligája és az Európa Liga megnevezések használatának, hanem bizony az idei labdarúgó EB-hez köthető tartalmak elkészítésének jogát is megkapta a Konami.

Mivel a PES 2016 játékosadatbázis frissítése nem ment zökkenőmentesen, ezért a derék japánok bevállalták, hogy az EB-hez kapcsolódó kiegészítőt ingyenesen biztosítják a program tulajdonosai számára, apró szépséghibája a dolognak, hogy a döntőn résztvevő 24 ország licenszei közül mindössze 15-nek sikerült a használatára megállapodást kötni. Ami annyit tesz, hogy Románia, Svájc, Oroszország, Lengyelország, Belgium, Írország, Svédország, Ausztria és sajnos Magyarország válogatottja sem valódi mezekkel, keretekkel, fizimiskákkal áll majd fel a virtuális gyepen.

A Konami szerint ez nem olyan nagy probléma, ugyanis a Player ID és Team ID rendszer finomhangolásával olyan stílusban játszanak majd ezek a gárdák is, mintha az utolsó sportszárig licenszelték volna őket, de ez nem feltétlenül jelen vigaszt azok számára, akik a Böde-Priskin csatárkettőssel szerették volna rohamozni az ellenfelek kapuit. Tovább szomorítja a helyzetet, hogy kizárólag egyetlen stadion, a Stade de France gyepére vonulhatunk ki mérkőzést játszani a kiegészítőben.

Az UEFA EURO DLC ingyenes frissítés formájában jut el a játékosokhoz, méghozzá március 24-én, ám akik nem szeretnék beszerezni emiatt a teljes játékot, azok április 21-től különállóan is megvásárolhatják az EB-re szóló változatot, igaz, kizárólag PS4 és PS3 konzolokon.