Az InXile Entertainment kölcsönveszi a nemrégiben csúszást jelentett Pillars of Eternity technológiáját, ezzel megkönnyítve a Torment: Tides of Numenera fejlesztését. A munkálatokat vezető Kevin Saunders azt mondta, hogy több alapelemet is átvesznek, de természetesen ezeket az igényeiknek megfelelően szabják át, illetve új mechanizmusokkal is előállnak, elvégre külön úton járnak.

A meglévő technológia átvétele egy erős kezdőpontot nyújt majd a csapatnak (könnyebb a játékelemek  és a kétdimenziós környezetek elkészítése), s így több embert fordítatnak a játék többi részére, illetve szintén fontos tényező, hogy így kevesebb pénzt kell a technológiára szánni, ráadásul a partneri kapcsolatban mindkét játék profitálhat a közös, megosztott munkából -- mondta Saunders.

Az InXile Entertainment éppen azon dolgozik, hogy az új technológiára alapozva valami érdekeset mutassanak a Torment: Tides of Numenerából -- ez az elkövetkezendő hetekben fog megjelenni, de addig is kaptunk egy részletes leírást a loot- és a tárgyrendszerről. Ha érdekel, irány a hivatalos oldal.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!