A PS4 továbbra sem hajlandó átadni vezető pozícióját, nem csak az Egyesült Államokban, de világviszonylatban sem, derült ki az International Business Time legfrissebb jelentéséből. E szerint PS4-esből már 9 millió darabot értékesítettek, míg Xbox One-ból talán 5 millió példány, ha elkelt.

Ezek az adatok nem hivatalosak, az IBT egy, az Edge magazinnak adott Phil Harrison-interjúra hivatkozva közölte a számokat. Az értékek persze még így sem tűnnek irreálisnak, hiszen áprilisban a Sony konzolja 7 millió eladott példánynál járt, míg ugyanebben a hónapban a Microsoft gazdasági jelentéséből kitűnt, hogy 5 millió példányt szállítottak ki a boltokba -- feltételezhető, hogy ennyi a konzol megjelenése óta már elkelt, bár a Microsoft eddig nem adott közre hivatalos közleményt a témában. Annyi biztos az Xbox One–nal kapcsolatban, hogy januártól áprilisig 1,2 millió darabot adtak el belőle.

Ugyanakkor az sem kizárt, hogy még ezt az 5 millió konzolt sem sikerült elpasszolni, akkor viszont érthetővé válik a Microsoft titkolózása, és további alapot adhatna annak a pletykának, amely szerint a redmondi óriás megválna az Xbox részlegtől, és ez ellen még Bill Gatesnek sincs kifogása.

xbox-vs-ps4.jpg