A Final Fantasy 14 el van átkozva, vagy csak a Square Enix nincs a helyzet magaslatán, ugyanis az átdolgozott, finomított és javított változat rettenetes starttal nyitott: az Egyesült Államokban, Európában és Japánban is sokan egyszerűen nem tudtak bejelentkezni a szerverekre, a vevőszolgálat pedig a sok panasz miatt elhavazva tehetetlennek bizonyult a kérdések megválaszolásában.

A Kotaku beszámolója szerint már a korai hozzáférés során is voltak problémák az amerikai és európai szerverekkel (a japán vasakra ezek nagyobb száma miatt sok nyugati játékos jelentkezett be), a baj azonban csak ezen a hétvégén volt igazán nagy. Ekkor már minden régióban a túlterhelt állapot fogadta az embereket, ráadásul az USA-ban hosszú hétvége van, így még többen próbáltak pihenésképpen játszani, mindhiába, illetve aki bejutott, az már nem jelentkezett ki, így sok az olyan karakter, amelyik semmit sem csinál.

A Square Enix természetesen már dolgozik azon, hogy minden érdeklődő játszhasson: első körben leállították a Final Fantasy 14 digitális terjesztésének lehetőségét, ezzel is levéve a terhet a szerverek válláról, másrészt pedig a hétvégén is dolgoztak az akadálymentesítésen. Igaz, hivatalos közlemény még nem érkezett a munkálatokról -- a hivatalos Facebook-oldalon és Twitter-csatornán, illetve a játék webszájtján sincs érdemi új infó, miközben a játékosok egyre mérgesebbek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!