Matan Cohen elérte, hogy legalább egy rövidke időre emlékezzenek játékára, az Art of Stealth-re. Hősünknek úgy gondolta, mesterművét hozzá nem értő alakok pontozzák le méltatlanul a Steamen, ezért cselekvésre szánta el magát. Hamis profilok seregét bevetve írt pozitív értékeléseket és szállt szembe a negatív kritikákat osztogató tömeggel.

A meg nem értett zseni csak azzal nem számolt aprólékosan kidolgozott terve kigondolásakor, hogy a Valve nem igazán kultiválja ezt a fajta viselkedést, és pofátlan módon még tiltja is a szabályzatában. Úgyhogy Cohen nem csak a játékát védő álrajongókat vesztette el, de forradalmi művét is törölte az a galád Valve. És a történetnek itt még nincs vége. 

 

Cohen egy youtubernek is nekiszaladt a negatív kritika miatt, egész pontosan Jim Sterlinggel kapott össze, aki szintén képes volt lehúzni a programját, olyan szavakkal, mint „abszolút rettenet”. A videót lásd fenn, érdemes belenézni, csakhogy lássátok, milyen zseniális játék ez az Art of Stealth.

„Nem tiszteli azokat a szoftvermérnököket, akik öt évig tanulták egyetemen a programozás, és keményen dolgoznak egy jó játékon” – írta Cohen, emellett azzal is vádolja Sterlinget, hogy jogsértő módon készített videót az ő „jó játékáról”, és háromszor is megfenyegette a youtubert azzal, hogy jogi intézkedéseket fog foganatosítani ellene. 

Már csak az a kérdés, hogy a Valve-et bepereli-e, amiért az levette a játékát. Szerintem Gabe Newell már retteg.