A Shin Megami Tensei IV című játékot az Atlus 2010-ben jelentette be a Nintendo E3-as konferenciáján, és három évvel később, Japánban jelent meg először. A Famitsu magazin a maximálisan adható negyven pontból 37 ponttal jutalmazta a játékot, kiemelve, hogy kezdők számára is tökéletes élményt ad a program, melyet a „kedvenc kézikonzol címüknek” neveztek a lapban. A japán sikert zajos nyugati siker követte, így nem csoda, hogy az Atlus megpróbál minél több pénzt kisajtolni a játékból.

A Shin Megami Tensei IV ugyanis október 30-án megjelenik Európában is, közölte az Atlus egy sajtóközleményben. A játék Nintendo 3DS-re érkezik, sajnos csak digitális kiadásban, húsz fontos áron. A megjelenés után sorban az összes DLC is megvásárolható lesz. Ezekkel különböző páncélokhoz, új szintekhez, melyek a tapasztalati pontok gyűjtésében segédkeznek, sőt, még egyjátékos tartalmakhoz is hozzá lehet majd jutni. Aki szereti a JRPG-ket, annak érdemes beszereznie a játékot, mely a sorozatban elsőként kapott teljes szinkront.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!