A SimCity következő frissítésével végre offline módban is játszható lesz a program. A játékosok ezt már régóta követelték, ám közel egy évet kellett várnunk erre -- mint kiderült, a játék átalakítása nehéz volt.

A SimCity hivatalos blogján megjelent bejegyzésből megtudtuk, hogy több mint hat hónapba telt átszabni a játékot úgy, hogy online kapcsolat nélkül is működjön. Simon Fox, a program vezető mérnöke elmesélte: rengeteget kellett dolgozniuk a kódokon, hogy a játék külső szerverek nélkül is üzemeljen; teljes kalkulációkat, illetve a városok közötti kapcsolatot biztosító algoritmusokat kellett átírni, aztán bizonyos funkciókat el kellett távolítani a single-player működéséhez, végül pedig az egészet optimalizálni is szükséges volt, a SimCityt ugyanis az alapoktól kezdve úgy építették meg, hogy a világhálóra kapcsolva szimulálja a városokat, s ne lokálisan.

„Az a kötelességünk, hogy a játék szórakoztató legyen mindenfajta gépen. El akartuk kerülni azt, hogy akik eddig az online játékkal jól szórakoztak, azok a single-player módban csalódjanak egy rossz optimalizáció miatt.”

A csapat jelenleg a fejlesztés végső szakaszában jár, bár azt még nem tudjuk, hogy az offline módozatot elhozó Update 10 pontosan mikor fog megjelenni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!