Mint az Activisontól megtudtuk, a Skylanders Giants ebben az évben is a legjobban fogyó konzolos és kézi konzolos játék lett Európában és az Egyesült Államokban -- nem csoda, hogy a Disney Infinity is eme sorozat mintájára készült el.

A Skylanders Giants már a tavalyi megjelenés utáni első két hétben tarolt, a Starter és Portal Owner Packokból több mint 500 ezer példány fogyott, a Skylanders-széria sikere pedig továbbra is töretlen, eddig 1,5 milliárd dollárt hozott az Activisionnek. Emellett az elmúlt egy évben megjelent, gyermekeknek szánt videojátékok között is a legjobban teljesített a program.

A kiadó reményei szerint a sikersorozatot a jövő hónapban érkező Skylanders SWAP Force tovább folytatja, amely két részre szedhető, egymással kombinálható figuráival újabb innovációt hoz a szériába, ráadásul a jelenlegi generáció gépei mellett a nextgen konzolokra is megjelenik. Persze, a SWAP Force-nak már nehezebb dolga lesz, hiszen ott van vetélytársnak az említett, szintén sikeres Disney Infinity.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!