Valahol azért érthető a Ubisoft korábban is hangoztatott csalódottsága a Splinter Cell: Blacklisttel kapcsolatban, főleg miután olyan hírek látnak napvilágot, hogy az ArmA II modifikációból született, még be sem fejezett DayZ-ből majdnem egymillió példányt értékesítettek. A Sam Fisher kalandjai összefoglaló játéksorozat húzónév a piacon, első része annak idején korszakalkotó volt, szóval joggal várták el tőle, hogy legalább ötmillió példányt sikerül eladni belőle. Ehelyett a játékból az elmúlt hónapok alatt mindössze kétmillió fogyott.

Pedig a PC-re, Playstation 3-ra, Xbox 360-ra és Wii U-ra egyaránt megjelent Splinter Cell: Blacklist nem nyitott rosszul, a jó kritikai fogadtatás mellett megjelenése első hónapjában csak az USA területén 300 ezer darabot értékesítettek belőle, ez a kezdeti lendület azonban megszakadt. A kérdés az, hogy ez a 2 milliós darabszám veszteségnek számít-e (a remélt összeget elnézve igen valószínű), illetve ha igen, mekkorának. Ezután lesz még a viszonylag közeli jövőben újabb Splinter Cell, vagy Sam Fisher hosszabb időre szabadságra vonul? Akármi is legyen a válasz, a Blacklist szerintünk is méltatlanul lett elfeledve.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!