Chris Roberts nyitotta a műsort, hangsúlyozta a közösség támogatásának fontosságát, majd a fejlesztés 2012 óta tartó, elképesztő ütemben történő gyorsulásáról tartott egy röpke diavetítést. A végén az idei tervekre kanyarodott rá, amiknek a középpontjában a tartalom megosztása és a közösség visszajelzései állnak. Ez mondjuk eddig sem volt újdonság, hiszen a fórumok és az Organizations System is ezt a célt szolgálja. Ami viszont új lesz, az a Star Citizen Spectrum, egy valós idejű webalkalmazás, ami tulajdonképpen nem más mint egy chatfelület, ami összeköti a játék közösségét, asztali gépeken és mobileszközökön egyaránt.

Következőként bedobták a „UEE Militia Mobilization Initiative” ötletét, ami magyarra fordítva nem más, mind egy Polaris osztályú űrhajó, melynek megvásárlásával újfent a fejlesztést támogathatják a rajongók. Majd a Squadron 42 került terítékre, és egyelőre csak az a biztos, hogy méretes lesz a 28 fejezeten átívelő, több mint 60 küldetéssel, 40 különböző repülhető hajóval és irgalmatlanul nagy szereplőgárdával, 20 órányi átvezetővel és rengeteg nyalánksággal megfűszerezett kampány. Viszont pár lényegi dolog még hátravan, egyebek között útkeresési algoritmusok, animációk integrálása, és az M.I. kikupálása, úgyhogy az idén semmiképp sem jelenik meg, ráadásul nagyjábóli időpontot sem tettek közzé.

s42-progress.jpg

A 2.6-os frissítéssel tovább bővül majd a Star Marine, finomítják a repülési modellt és külső nézeti kamerát, a Crusader térképek is tartalmi bővítést kapnak. A 3.0-ás verzióval viszont komolyabb vérfrissítést kap a játék, benne a kereskedelem, szállítás, kalózkodás és csempészet, fejvadászat, és természetesen újabb hajók. Ezzel együtt a Star Marine két új helyszínnel bővül, új fegyverek, páncélzat és felszerelések kerülnek a repertoárba, a deathmath és control játékmódok mellett. Sajnos várható megjelenési időpontot ezekhez sem mellékeltek, viszont jutott a jövőre vonatkozó tervekből szép számmal, bányászat, eszkort, roncsok újrahasznosítása, farmok, mentőküldetések, tudomány és kutatás, és minden szakaszban újabb helyszínek, naprendszerek és hajók kerülnek majd bevezetésre.

star-citizen-update-30.jpg

A végére hagyták, és most kapaszkodjatok meg, a procedurálisan alakított bolygófelszínt. A balul elsült No Man's Sky után ezzel reklámozni valamit bátorságra vall, Chris Roberts is tréfálkozik rajta egy sort, de gyakorlatilag ugyanazt ígérik, amit a No Man's Sky. Igaz, nem teljesen procedurálisan generált lesz minden tartalom, csak helyenként „segít be” egy algoritmus, a küldetések például előre tervezettek lesznek, ahogy a helyszínek és a modellek is. De szavak helyett beszéljen ez a videó amelyen valós időben, a játék motorjával rendelve, közel fél órán át csodálhatjuk a felszínt, a leszállást és ahogy pilótánk járműbe pattan és nekiáll a vészjelzés felderítésének. A végére még egy homokférget is kapunk. Fricska vagy bukta, reméljük még ebben az évtizedben kiderül, a jövőre esedékes CitizenCon-ra reméljük azért tudnak eleget villantani, hogy fenntartsák az érdeklődést.

Titeket meggyőzött amit mutattak, vagy sem? Várjuk véleményeteket, hozzászólásaitokat!