Az Undead Labs végre részleteket is elárult a State of Decay legújabb letölthető tartalmából, a Lifeline-ról. A hivatalos oldalon közzétett írásból megtudtuk, hogy a főszereplőnk ezúttal egy megtépázott katonai osztag, a Greyhound One vezetője lesz, aki csapatával korábban egy, a zombivírus terjedését megakadályozni próbáló kutatócsoportot védett, de hamar minden a feje tetejére állt -- a fejlesztők azt ígérik, hogy a káosz tetőpontján csatlakozunk majd a küzdelembe.

A Lifeline érdekessége, hogy a történet kezdetén egészen jól fel vagyunk szerelve: ellátmány van bőven, támogatást is hívhatunk a központtól, illetve modern fegyverekből is akad, ám minden egyes rádióbeszélgetés során tudatja velünk a parancsnokság, hogy már nem sokáig húzzák, s egyre kevesebbet tudnak segíteni nekünk. Egyszóval az erős, jól felszerelt kezdést folyamatos leépülés követi, pont az ellenkezője annak, amit egy ilyen típusú játékoktól megszokhattunk.

A fő küldetésünk természetesen az lesz, hogy túléljünk, ennek első mozzanataként pedig felállítsunk egy bázist, ahova a támogatás érkezhet, s ahol a megmentett civilek biztonságban lehetnek. Ez a bázis a State of Decay alapjátékban is látott menedékhelyek továbbgondolt változata, ahol több lehetőségünk van a védelem kidolgozására, de nő is a tét, ugyanis kulcsfontosságú megvédeni ezt a pontot -- ha ugyanis túl sok emberünket veszítjük el, akkor vége a mókának.

Mivel ezúttal a katonaságról beszélünk, a védekezés terén azért egy kicsit jobb helyzetben vagyunk, mint egy civil, ugyanis jól kiképzett bakák őrködhetnek a gyengébb pontokon, aknamezőket állíthatunk fel, illetve tüzérségi támadást is hívhatunk . A lényeg, hogy a zombihorda mindenáron a falakon kívül maradjon, ha ugyanis betörnek, kevés az esély a túlélésre, bármennyire is jól fel vagyunk készülve.

Az Undead Labs azt ígéri, hogy az elkövetkezendő hetekben további információkat is elárulnak a bővítménnyel kapcsolatban, de már az eddigiek alapján is úgy tűnik, hogy érdemes lesz benevezni a State of Decay Lifeline DLC-jére.

state-of-decay-lifeline.jpg