Végre megtört a jég: az Undead Labs bejelentette, hogy a State of Decay PC-s megjelenése még idén bekövetkezik, ami azok után, hogy eddig csak elvétve, félhivatalosan emlegették a portot, nagyon jó hír. A játék egyelőre Xbox 360-on érhető el, és igen masszív siker, így elhárultak az akadályok az átirat elől.

Ami a PC-s verziót illeti, tartalmában megegyezik a konzolos eredetivel, csak épp a textúrák magasabb felbontásban tetszelegnek, és az irányítás egérrel és billentyűzettel is pofonegyszerű. A sebesség nem lesz 30 fps-re korlátozva, és bár mod-szerkesztőt nem kapunk, aki elég ügyes, így is nekiállhat kiegészítőket hegeszteni a State of Decay PC-s változatához.

Bár a State of Decay multiplayer elhalt idő közben, egy sandbox játékmód készülőben van: lényege, hogy megkapjuk a teljes játékteret küldetések és feladatok nélkül, a célunk pedig annyi, hogy felépítsük a saját kis túlélőtáborunkat és megtisztítsuk a völgyet. Ha megvagyunk, megismétlődik a dolog, csak nehezebb formában, több zombival, kevesebb étellel és fegyverrel, és így tovább. A fejlesztők nem mentek bele a részletekbe, de mivel a sandbox mód csak DLC-ként lesz elérhető, ezért végül is van idejük.

A State of Decay pontos PC-s megjelenésének dátuma egyelőre nem ismert, de a 2013-as év már a második felében jár, így mi őszre tippelünk. Várjátok már?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

State of Decay -- Megjelenés: 2013. június 5.-- Gépigény: nem ismert