• Több forrás szerint is a Fallout 4-et mutatja be a Bethesda az E3-on
  • Az egyikük szerint PC, Xbox One és PS4 platformra készül a játék
  • Állítólag eredetileg New York City és Chicago lett volna a helyszín 

A Bethesda idén nyáron, az E3 keretében egy saját rendezvényt fog tartani, és szinte biztos, hogy a nagy bejelentésük a Fallout 4 lesz. A folytatásról szóló pletykák már jó ideje keringenek, évek óta hallani erről, most pedig kezdenek felgyorsulni az események.

Az általában megbízható információkat szolgáltató shinobi602 szerint számítsunk a bejelentésre, ennek esélye 1-től 10-es skálán 11-re tehető. Ezt megerősítette egy másik forrás is, és ez már azt is elmondta, hogy a Fallout 4 csak PC-re, illetve Xbox One és PS4 konzolra fog megjelenni.

Az egyik névtelen informátor azt mondta, hogy hatalmas, atmoszférikus környezetet álmodott meg a Bethesda, a helyszínnek pedig New York Cityt és Chicagót szánták, de az nem derült ki, hogy ez végül így lett-e. Korábbi pletykák szerint Bostonba visz az utunk.

fallout-4-logo.png