Mindig nagy esemény, ha szerepjátékot adhatunk az újsághoz, hiszen nem létezik még egy olyan műfaj, ami ennyire hosszú és tartalmas élményt kínálna, teljesen behúzva a játékosokat egy képzelt világba. Az pedig külön öröm, ha az adott RPG még jó is: a Two Worlds II-nek már az alapkiadása is meglepően remek volt, de azóta érkezett hozzá egy, az alapjáték hosszával vetekedő kiegészítő is – és a februári PC Guru mellé most mind a kettőt odaadjuk, ráadásul steames változatban!

A germán szerepjátékokat kilométerekről ki lehet szúrni: általában mindig rondák vagy rusztikus a látványviláguk, szereplőik robotokhoz hasonlóak, világukban megvan minden klisé, amit csak a fantasy műfajban meg lehet találni, és a menürendszerük, játékmenetük úgy épül fel, mintha egy mérnök tervezte volna őket. Ritka az igazán jó, nemcsak a műfaj iránt teljesen elkötelezettek számára szórakoztató német RPG, főleg az utóbbi időben, és ha nem tudnánk, hogy a Reality Pump Studios valójában lengyel, akkor jól lenémetezhetnénk az ő játékaikat is, mert a Two Worldsről ember nem mondta volna meg, hogy nem egy német csapat alkotása. És nem is az: valójában lengyel. A fejlesztők nagy utat jártak be 1995-ös megalapításuk óta: az Earth-sorozattal a 2000-es évek végéig a stratégiák között próbáltak helytállni, aztán 2007-ben úgy döntöttek, hogy bepróbálkoznak az RPG-k világában is.

A döntés nem bizonyult jónak, hiszen ekkor már túl voltunk az Elder Scrolls: Oblivionon, az elmúlt évtized egyik legjobb szerepjátékán, a Two Worlds pedig egész egyszerűen nem tudott felnőni a konkurens színvonalához. Bűnronda volt, hemzsegett a programhibáktól, monoton volt a játékmenete, és a legtöbb PC-n még el sem indult, míg utólagos foltokkal ki nem gyomlálták belőle a rengeteg bugot. Nem is értjük, hogy ilyen végeredménnyel mégis hogyan szavazhatták meg a srácoknak a bizalmat egy folytatás elkészítésére, de a végeredményt látva örülhettünk – amikor pedig megjelent a DLC, már egyenesen tapsolhattunk. Februári teljes játékunk esetében ugyanis még csak hazudnunk sem kell: a 2011/02-es PC Guruban 88%-kal jutalmaztuk a lengyelek erőfeszítését, és akkor még nem is sejthettük, hogy a későbbi fejlesztéseknek hála a játék sokkal jobb lesz.

KATASZTRÓFÁBÓL SIKERCÍM

A történet helyszíne ezúttal is Antaloor, ahol az előző epizód ügyeletes gonosza, Gandohar a császári cím megkaparintásával teljesen átvette a hatalmat, de nem elégedett meg a koronával. Mancsai közé került a világ megmentésébe belefáradt hősünk nővére, Kyra is, névtelen főszereplőnk pedig a halál szélére sodródott, ahonnét egy csapatnyi ork mentette meg. Ahelyett viszont, hogy mindezek után nyugdíjba vonulna, inkább felkerekedik, hogy egyszer és mindenkorra pontot tegyen Gandohar gonosz terveinek végére, és ha már ott jár, akkor még az elragadott családtagját is megpróbálja visszaszerezni.

A feladat tehát adott, odáig eljutni viszont teljesen szabadon lehet. A gigantikus játéktér, Antaloor világa ugyanis elképesztően sok helyszínnel rendelkezik, így már ezek felfedezése, bebarangolása is napokra elegendő szórakozást biztosít. Persze ez nem egy turistaszimulátor, hősként muszáj a helyiek ügyes-bajos dolgait is megoldani a fő sztorivonal követése mellett, de hogy mikor és kinek segítünk, az már teljes egészében rajtunk múlik. Választási lehetőség bőven lesz, már maga a történet befejezése is legalább 15 órát emészt fel, de aki tényleg mindent látni akar, és az összes mellékküldetést szeretné teljesíteni, jobb, ha bekészít maga mellé némi hideg élelmet és innivalót, mert akár 60-80 órán keresztül is elveszhet Antaloorban.

És ezek még csak a missziók: a Two Worlds II-ben ezen felül lehet saját bájitalokat készíteni (tényleg minden felszedett növényt össze lehet főzni, nem egészen kiszámítható végeredménnyel), egyedi bűvigéket kitalálni, fegyvereket, páncélokat kovácsolni és továbbfejleszteni, na meg medvéket és egyéb állatokat pofozni. Puszta kézzel, ahogy egy férfi szokta! Persze aki túl is akarja érni a hajcihőt, az nem az öklével, hanem egy kétkezes pallossal, egy csatabárddal, vagy egy varázsbottal vág neki a vadonnak. A megszerezhető eszközök száma elképesztően magas, segítségükkel pedig íjászként, harcosként, varázslóként is el lehet boldogulni. Nem kötelező kizárólagosan egy utat követni, szó szerint egy gombnyomással lehet választani a meglévő eszközök között, akár harc közben is, igazodva a kialakuló helyzethez.

Karakterünk természetesen fejlődik is, a szintlépések alkalmával új képességek nyílnak meg előttünk, melyeket a teljesített küldetések és a leölt ellenfelek után kapott tapasztalati pontokkal lehet fejleszteni. Szerepjáték lévén ez a játékmenet legfontosabb eleme, főleg, mert a Two Worlds II nem éppen a világ legkönnyebb játéka. Valós időben zajló, hack ’n’ slasheket idéző harcrendszerében másodpercek alatt szétkaphatnak bennünket az ellenfelek, különösen az első pár órában, mikor névtelen hősünk még csak egy zöldfülű suhanc.

UNATKOZOL?

Habár már ezek az alapvető funkciók is elegek lennének ahhoz, hogy a Two Worlds II-t elkönyveljük egy tartalmas, de sok egyediséget nem tartalmazó szerepjátéknak, azért ennél több is akad ebben a világában. Azért, hogy a sok harc és a rengeteg mellékküldetés ne fulladjon unalomba, lehetőség van pusztán a szórakozást megcélzó tevékenységekbe is belebonyolódni. Ilyen a szerencsejáték, ahol kockadobással nyerhető el a helyiek összes pénze, vagy a zenélés, ahol különböző hangszerekkel szórakoztatható a falu népe.

Már a felsoroltak elemek sem rosszak, de a játék legjobb, legkiválóbb eleme mégis a multiplayer: bizony, a Two Worlds II-ben társakkal is be lehet járni a gigantikus világot! A hét főt támogató online mód nem a történet karakterét használja, indításkor egy új szereplőt kell létrehozni, aki szintén tapasztalati pontokat gyűjt, szintet lép, lootot szerez, vagyis pontosan azt csinálja, mint a kampányban, csak épp ismerősök, barátok társaságában. Ebben a módban jön ki igazán, hogy milyen jól össze lehet dolgozni a csaták során: a különböző bűvigék, csapdák és egyéb fegyverek kiválóan kiegészítik egymást, és így még a legnagyobb, legnehezebb szörnyek is gyorsan átküldhetők a túlvilágra.

Ha pedig ez nem lenne elég, akkor ott van a Pirates of the Flying Fortress néven futó kiegészítő, amely teljesen új hangvételt kölcsönöz a játéknak. Hősünket egy hírhedt hajókapitány, Ed Teal invitálja egy új kalandra, egy olyan, fordulatokkal teli történetben, ahol egymást érik az árulások. A rengeteg új fegyver és egyéb kiegészítő, a továbbfejlesztett harcrendszer, a mai szemmel nézve is kiváló karakteranimációk, a még mindig kifejezetten szép látványvilág nem csupán kiválóan kiegészíti a Two Worlds II által nyújtott játékélményt, de minimum 10-15 órás szavatosságával alaposan meg is nyújtja azt. Így aki bemerészkedik Antaloor égboltja alá, készüljön fel, hogy nem néhány unalmas órát fog elütni, de valósággal egy új életbe kezd – kalózként, martalócként, vagy világmegmentő hősként. Te melyik leszel?

TELEPÍTÉSI ÚTMUTATÓ

Van egy jó, és van egy rossz hírünk. A jó az, hogy e havi teljes játékunk ismét steames… a rossz pedig az, hogy megszenvedtünk vele, mire a DVD-mellékletünkre jutott. Sajnos a Steam kód mellé nem kaptunk hagyományos telepítőt, így a játék installlása nem úgy működik, mint eddig.

Mivel nem akartuk, hogy telepítő nélkül maradjatok, és igyekeztünk azok kedvében is járni, akik nem rendelkeznek széles sávú internet-hozzáféréssel, vagy olyan szigorú az adatkorlátjuk, hogy nem lettek volna képesek letölteni a szükséges öt gigát, ezért kompromisszumos megoldás mellett döntöttünk, és egy steames biztonsági másolatot tettünk fel a korongra. Megijedni nem kell, pár kattintással ez is a gépre varázsolható. Elmondjuk, hogy mit kell tennetek!

  1. A Two Worlds II telepítéséhez ezúttal is egy teljesen ingyenes Steam-fiókra, és egy Steam kliensprogramra van szükség.
  2. Ha már a gépen a Steam, akkor aktiváljátok a DVD papírtasakján található kódot a Steam rendszerében a felső menüsorban lévő „Játékok / Termék aktiválása a Steamen” menüpont használatával.
  3. Amennyiben ez sikerült, a játék már szerepel a Könyvtáratokban, és bármikor letölthetitek a Steam hálózatáról.
  4. Ha a lemezről szeretnétek telepíteni a játékot, akkor a DVD-mellékletünk fullgame könyvtárában lévő fájlok szükségesek. Nem kell mást tennetek, mint a Steam kliensben rákattintani a felső menü első (Steam nevű) pontjára, majd ott a „Játékok biztonsági mentése és visszaállítása” gombra kattintva válasszátok a visszaállítás opciót. Ekkor már csak annyi a dolgotok, hogy elérési útnak megadjátok a DVD-lemezen lévő fullgame/Two Worlds II könyvtárat, és a Steam máris felmásolja a gépetekre a játékot.
  5. Éééés ennyi: ha ez megvan, máris nekivághattok a Two Worlds II ezernyi kalandjának!

NEM FUT A JÁTÉK, SEGÍTSETEK!

Minden teljes játékunk esetében számtalan kérdést szoktunk kapni a program futtatásával kapcsolatban, és ezúttal már igyeketünk jó előre felkészülni a leggyakoribb kérdésekre. Lássuk, hogy milyen "fordulatok" várhatóak a telepítést követően:

A JÁTÉK AZ INDÍTÁSKOR KÓDOT KÉR!

Nem kell megijedni: a Two Worlds II másolásvédelmi rendszere csak a dolgát végzi. Az indítást követően felugró Steam-ablak tartalmazza azt a két CD-kulcsot (nem a DVD-papírtasakra nyomtatott kódról van szó!), amit a játék kér. Az első az alapprogramot, a második pedig a kiegészítőt oldja fel, és egy rövid regisztrációt követően már mehet is a móka!

KIDOB A JÁTÉK!

Nem kell megijedni: elsősorban Nvidia-kártyák alatt fordulhat elő a hiba. A megoldás a megfelelő PhysX keretprogram feltelepítése, amit a Steam automatikusan megtesz. Ha ez mégse jönne össze, a Steam könyvtáratokban, a Two Worlds II mappában megtalálhatjátok a telepítőfájlt!

NEM LÁTSZIK AZ EGÉRKURZOR!

Nem kell megijedni: amennyiben be van dugva egy Xbox 360 kontroller a gépbe, lépjetek ki a játékból, húzzátok ki az eszközt, majd indítsátok újra a Two Worlds II-t.

AZ EGÉSZ JÁTÉK ANGOL NYELVŰ

Nem kell megijedni: ez a normális állapot. Aki esetleg nem jártas az angol nyelvben, ezúttal is használhatja a HUNosítók team kiváló fordítását, amely mind az alapjáték, mind a kiegészítő összes szövegét lokalizálja. A szükséges telepítőprogramot a DVD-mellékletünkön találjátok.

pcguru-2014-02-februar.jpg

A 2014/02-es PC Gurut február 13-tól keressétek az újságosoknál!