Tavaly év végén írtuk tesztünket az egyik első kickstarteres sikercímről, a Giana Sistersről, és még egy év se telt el, de már a PC Guru teljes játékaként ünnepelhetjük a programot. Különösen büszkék vagyunk rá, hiszen nemcsak egy új, de egyben kiváló programról is van szó.

A Giana Sisters: Twisted Dreams – sok hasonló újrafeldolgozással egyetemben – a Kickstarteren kezdte pályafutását, még Project Giana címmel, és a játékot az 1987-es, Commodore 64-en hatalmas sikert arató Giana Sisters modern változatának szánták tervezői. Mivel valószínűleg már kevesen vannak, akik emlékeznek az eredeti részre, vagy akár csak hallottak volna róla, ezért engedjétek meg nekünk, hogy kicsit nosztalgiázzunk! A The Great Giana Sisters közel 25 éve látott napvilágot, és mai szemmel nézve egyszerű, oldalra gördülős platformjáték volt.

A program lényegében egy hihetetlenül pofátlan lenyúlása volt az akkortájt Nintendóra megjelent Super Mario Bros.-nak, a készítők szinte pixelről pixelre lemásolták a vízvezeték-szerelő kalandját, megspékelve egyedi zenével és új ellenfelekkel. Ezt látva a Nindendo emberei nem igazán voltak boldogok, és perrel fenyegették meg a fejlesztőket, ennek köszönhetően gyorsan le is kerültek a boltok polcairól a Giana Sisters példányok. A botrány ellenére a játék hatalmas siker lett, hiszen Commodore és Atari gépeken egy igazán hiánypótló alkotásnak számított, így pár hét elég volt ahhoz, hogy örökre beírja magát a játéktörténelem nagykönyvébe. Hosszú szünet után, 2012-ben felmerült, hogy a Black Forest Games csapata elkészítené a Giana Sisters modern változatát. A projekt a Kickstarteren startolt, ahol a megvalósításhoz szükséges 150.000 dollár rekordidő alatt összejött, az eredmény pedig a DVD-mellékletünkön megtalálható Twisted Dreams lett.

VÁLTOZÓKORBAN

A játék főhőse ezúttal is Giana és testvére, Maria, akit egy éjszaka beszippant az álomvilág, majd foglyul ejt egy mesebeli óriássárkány, Giana pedig bátor testvérként beleveti magát a húgát elnyelő fekete lyukba. Nagy szerencséje, hogy már rátermettebb, mint két évtizeddel ezelőtt: az eltelt évek során elérte a tinédzserkort, és a pattanások mellé egy különleges képességet is kapott. Most már manipulálni tudja az álmait, aminek köszönhetően egyetlen gombnyomással átváltozhat szende szűzből lázadó punkká. Ez a váltás mind a képességeit, mind a környezetét befolyásolja: az egyik pillanatban még virágok közt, mesebeli tájon rohangászik, a másikban pedig már egy rothadó, koszos univerzumban keresi a kijáratot. A két világ telis-tele van veszélyekkel, így a testvérek újbóli összehozása nem a világ legegyszerűbb és legbiztonságosabb kalandja.

A Twisted Dreams tehát lényegében egy ügyességi platformjáték, amelyben megtalálhatók a stílus főbb jellemzői. Célunk, hogy eljussunk a pálya egyik sarkából a másikba, miközben a terepen tüskés bokrok, mérgező tavak, mozgó platformelemek, na és persze szörnyek serege várja, hogy áttaszítsanak a túlvilágra. Mielőtt ásítva odébb hajítanátok a korongot, annyit azért érdemes tudni, hogy nem csak ennyiből áll a játékmenet. A Giana Sisterst a korábban már ecsetelt, a térképet is átformáló alakváltás teszi igazán különlegessé. A táj zöldellő fái elsárgulnak és kiszáradnak, a föld, amin állunk, sivataggá válik, az ártatlan madárkák pedig démonokként kénytelenek folytatni az életüket. Az addig az órajárással megegyező irányba mozgó platformelemek 180 fokos fordulatot vesznek, és megjelennek olyan építmények, melyek addig szinte láthatatlanok voltak. Emellett Giana képességei is megváltoznak. Míg a mesevilágban járkáló kedves énjével helikopterszerű ugrásokat végezhetünk, lázadó verziójával képessé válunk a téglafalak áttörésére, és még a kapufát eltaláló labda mozgására emlékeztető, szűk helyeken kifejezetten hasznos pattogás is bekerül a repertoárba. 

Az új Giana Sisters sok tekintetben igyekszik hű maradni az eredeti részhez, aminek egyik bizonyítéka az úgynevezett álomkristályok szerepeltetése, melyeket menet közben szedhetünk fel; szinte képtelenség megtenni három lépést anélkül, hogy ne botolnánk bele legalább egybe – viszont több fajta is akad belőlük. A kékeket bármikor fel lehet kapni, a sárgákat és a pirosokat viszont kizárólag akkor, ha Giana megfelelő formáját vesszük fel. Ráadásul a gyűjtögetés nem csak opcionális feladat, hiszen ahhoz, hogy feloldhassuk a történet egy-egy újabb fejezetét, mindig adott számú kristályra lesz szükségünk.

MESE HABBAL

Az valószínűleg már a képeken is jól látszik, hogy a Twisted Dreams egy gyönyörűen megkomponált álomvilágba vezeti a platformjátékok kedvelőit, a grafika egész egyszerűen káprázatos. A zöld erdők, a kristálytiszta víz, a növények mind-mind csodálatosan festenek, és ez a varázs még akkor sem törik meg, mikor már nem a zöldellő mezőkön, virágok közt, hanem a lepusztult, vörösesbarnás világban ugrabugrálunk, ugyanis a készítőknek sikerült úgy egymásra építeni a két univerzumot, hogy azok tökéletesen illeszkedjenek. A Twisted Dreams egyik érdekessége egyébként, hogy elkészítéséhez sikerült leszerződtetni az eredeti játék zeneszerzőjét, Chris Hülsbecket is, aki korai munkássága során olyan kiváló alkotások alá írt felejthetetlen muzsikát, mint az Apydia, a Turrican-sorozat vagy az R-Type – ráadásul a dallamok megkomponálásában rajta kívül még egy svéd metálzenekar, a Machinae Supremacy is részt vállalt. A zene különösen fontos szerepet kap a játékban, hiszen a párhuzamos létsíkok közti váltások során nemcsak a világ és hősünk képességei alakulnak át, hanem a hangok is. Érdekes egyébként, hogy mai füllel már nem olyan hatásos Hülsbeck munkája, sőt, akár idegesítővé is válhat, de ez szubjektív dolog, végső esetben meg úgyis ki lehet kapcsolni az egészet.

HARDCORE A JAVÁBÓL

A kedvesnek tűnő miliő viszont ne tévesszen meg senkit! A játék kőkemény platformer, ahol egyetlen apró hiba is elég ahhoz, hogy visszakerüljünk egy régebbi ellenőrzőpontra. Bár a pályák eleinte óvatosan, barátságosan ismertetik meg a felhasználót az ősi videojátékok gyötrődésekkel teli korszakával, de idővel iszonyú tempóra kapcsol a program, így könnyen kedvét szegheti azoknak, akik nincsenek hozzászokva a kihíváshoz. Gyakran fogunk elhalálozni csupán azért, mert nem vettünk észre egy kiálló tüskebokrot, nem sikerült ráugrani egy mozgó platformelemre, vagy csak nem váltottunk időben egyik énünkről a másikra – a készítők valóban mindent megtettek azért, hogy a legkevésbé se legyen könnyű Giana, és vele együtt a játékos dolga. Megesik, hogy ugrás közben kell váltani, hogy mire leérkezünk, már szilárd talaj legyen a lábunk alatt, így könnyen előfordulhat, hogy pontosan be kell tanulnunk egy-egy pályaszakaszt ahhoz, hogy sikerüljön a végigjátszás közelébe jutni. Ennek ellenére a Twisted Dreams rendkívül szórakoztató darabja a műfajnak, szóval az is tegyen vele egy próbát, aki amúgy idegenkedik a platformerektől.

FONTOS TUDNIVALÓK A JÁTÉKRÓL!

A Giana Sisters: Twisted Dreams ezúttal is steames verzióban került a novemberi PC Guru magazin DVD-mellékletére, tehát a játék aktiválásához és telepítéséhez internetkapcsolat szükséges. Jó hír továbbá, hogy a játék része a Steam Trading Card rendszernek, így a játék futtatásával kártyákat gyűjthettek, amivel aztán újabb plecsniket szerezhettek, vagy eladhatjátok őket a piactéren. A Giana Sisters gépigényéről a "Kapcsolódó információk" dobozban tájékozódhattok!