Igen-igen, tudom... Alaposan elcsúsztam a pályázatokkal, ennek okaival viszont nem szeretném fárasztani a kedves olvasót, inkább elnézést kérek a hosszúra nyúlt várakozás miatt, és gyorsan a lényegre térek, hiszen van adósságunk bőven.  

Szóval lássuk is a májusi tesztírói pályázatot, amely némi eufemizmussal mérsékelt érdeklődés mellett zajlott, vagy fogalmazhatok úgy is, hogy családi-baráti körben intéztük el a dolgot. Egy szó mint száz, az elfogadott öt mű közül az általam legjobbnak ítélt szerző és írás:

  • HOBA, a GTA: Chinatown Wars című játék PSP-verziójáról írt tesztjével.

Gratulálok, nyereménye a szokásos, azaz egy két hónapos PC Guru előfizetés. Írását, akárcsak a másik négy alkotást hamarosan olvashatjátok az oldalon, és persze ezennel útjára is indul a júliusi pályázat, amely már reményeim szerint nagyobb zökkenők nélkül fog lezajlani. Sok sikert, várom az ismerő... érdeklődőket! Ne feledjétek: a PC Guru cikkírói stábjába bekerülni ezen akadálypálya leküzdésével lehet, ahogy ez sikerült korábban JohnBartnak, Mahmudnak, és Lor kisasszonynak is -- ő a legújabb felfedezettünk, még friss-ropogós szerző, akinek a júliusi PC Guruban két írását is megtaláljátok, és akit ezúton is, a magam részéről is sok szeretettel köszöntök a csapatban! Az ajtót pedig nem zártuk be mögötte, úgyhogy bátran tessék bekopogni!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!