Nem akarok magyarázkodni, vannak az ember életében nehéz időszakok, aztán minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. És igazából nem is történt. De fordítsuk arcunkat a fényes jövő felé, hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar, bölcsőd az, s majdan sírod is, s te nem ápolsz engem anyám. És így tovább, a párhuzamosok pedig egyszer, talán a végtelenben találkoznak. 

De térjünk rá összejövetelünk tárgyára, a nyár utolsó pályázatára (mármint úgy alakult, hogy ez lett a nyár végi – kedv, remények, Lillák, isten véletek), amely keserédesre sikerült, mint maga az élet, igaz, abban azért több a keser. Szóval az összes beküldött pályázat elfogadható volt, s el is fogadtatott (ez az édes), a minőség azonban erős közepes sajnos – de nézzünk bizakodva a jövőbe, ez a mi dolgunk, és nem is kevés.

Akárhogy is, azért győztest tudok hirdetni, aki nem más, mint:

  • Vlad_Stalker, a Sacred Citadel nevű tévedésről írt tesztjével.

Gratulálok neki, a munkát mindenkinek köszönöm, a türelmet ismét és megint úgyszintén, a 2014-es első őszi pályázat pedig él, aminek a határideje a nagy csúszás és személyes okok miatt is ezúttal november eleje, szóval bőven van idő felkészülni, elmélyülni, nekiülni, alkotni, hajat szaggatni és ereket vagdosni, aztán főnixmadárként újjáéledni és határidőre munkát leadni – csak a szokásos tehát. Hass, alkoss, gyarapíts, jó éjt, királyfi, s a többi néma csönd.