Érdekes hónapon vagyunk túl: kilenc teszt érkezett be, amiből egyet kapásból el kellett utasítanom. Ez az Assassin's Creed: Syndicate-ről szólt, amelyet előzetes levél nélkül küldött be az írója, ezért újra elmondom. Mielőtt nekilátnátok az írásnak, legyetek szívesek, kérdezzétek meg, hogy a kiválasztott cím szabad-e, szerepel-e az adatbázisunkban. Csak akkor álljatok neki, ha zöld lámpát kaptok, mert ezzel csak magatoknak ártatok, különösen akkor, ha az az írás még jól is sikerült.

A többi elutasított teszt írójával már felvettem, vagy ezután fel fogom venni a kapcsolatot, némi tanácsadás céljából, hogy legközelebb úgy tudják beküldeni azt, hogy elfogadásra kerüljön. A visszautasítást nem kell tragédiaként megélni, az a tanulás velejárója, de higgyétek el: nekünk is az az érdekünk, hogy minél több teszt legyen az oldalon, ugyanakkor ez nem mehet a minőség rovására.

És most jöjjenek az elfogadott tesztek: külön örültem annak, hogy több mobiljátékról szóló írás is bekerült a kalapba. Mindegyik írás, ami átment a rostán, jól sikerült, de egy minőségben ismételten kiemelkedett. Az írója úgy néz ki, hogy magára akarja vonni a három a magyar igazság szólás lényegét.

  • A Thunder Wolves című írásával bodak lett a nyertes.

Az októberi még nem publikát műveket hamarosan feltöltöm (most már lesz több időm), így láthatjátok majd az oldalon, és a többi is szép lassan felkerül.

Nincs más hátra, mint hogy útjára indítsam a decemberi pályázatot, melynek beküldési határideje: 2016. január 8., péntek. Várom a bejelentéseket, a címfenntartásokat, és mivel jön a karácsony és a téli szünet, lesz elég időtök játszani is, írni is. Hajrá!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!