A Ubisoft a YouTube-ra tartalmakat gyártó Corridor Digital és RocketJump csapataival állt össze, hogy elkészítse a március elején debütáló Tom Clancy’s The Division történéseit részletesebben bemutató The Division: Agent Origins című kisfilmet. Az akciódús és helyenként meglepően brutális anyag mindössze félórás, és már megtekinthető a YouTube-on, vagy éppen az Amazon Prime-on is.

Az Agent Origins címéhez méltó módon négy, a Divízió szolgálatában álló alvó ügynök történetét követi nyomon, akik békésen tengetik mindennapjaikat egészen a New Yorkot káoszba taszító halálos vírus kirobbanásáig. Akkor azonban belekezdhetnek abba, amihez a legjobban értenek: az elnéptelenedő utcákon fosztogató, brutális bandák megfékezéséhez.

tomclancythedivisionagentscreen.jpg

„Fogtuk a játék világát, és megpróbáltunk különböző műfajú epizódokat készíteni belőle.” – mondta a Ubisofttal már korábban is együttdolgozó Corridor Digital vezetője, Sam Gorski. „Mindegyikük ugyanabban a világban játszódik, de más történetet mesél el, és minden epizód annak a csatornának a stílusát képviseli, ahol megjelent.”

Bár a minifilmen néhol erősen érződik az alacsony költségvetés, és persze a színészi munka sem a legkifinomultabb helyenként, azért mindenképpen érdemes rászánniuk félórát az életükből azoknak, akik márciusban belevetik magukat a The Division küzdelmeibe, hiszen sok apró, de fontos részletre derül fény benne a háttérben meghúzódó történettel kapcsolatban.

Hogy ne kelljen keresgélni, mi összegyűjtöttük nektek mind a négy videót. Mit szóltok hozzájuk?