Egyre népszerűbb dolog a hírességek körében is, hogy valamelyik közösségi portálon kérdezz-feleleket tartanak, aminek során nagyjából mindenre válaszolnak. Becsületes nevén ezt AMA-nek, vagyis Ask Me Anythingnek hívják, s általában a Redditen honos az ilyen, főleg az internetes celebek körében, de nem ritka, hogy valamelyik fiatalabb hollywoodi csillag is részt veszt egy ilyenben.

Nemrégiben Ellen Page volt az, aki válaszolgatott rajongóinak kérdéseire; az egyik a játékvilággal volt kapcsolatban. Mint ismeretes, Page a Quantic Dream új játékában, a Beyond: Two Soulsban játszik központi szerepet, de a kérdés nem erre, hanem a PlayStation 3 másik húzócímére, a nemrégiben megjelent, s nagy sikert elért The Last of Usra irányult, melyben sokak szerint Ellie nagyon hasonlít Page-re.

A kanadai színésznő válaszában elmondta, hogy nem különösebben örül a hasonló vonásoknak, sőt azt mondta, egyenesen lekoppintották a kinézetét.

Tény, hogy lehet némi párhuzamot vonni a virtuális karakter és a színésznő között, de ezek a hasonlóságok a végleges játékban már elég marginálisak -- igaz, a játék első bemutatójakor még nagyobb volt az egyezés, de mikor nyilvánosságra került a Beyond: Two Souls szereplőgárdája, ez megváltozott. Szerinted a Naughty Dog tényleg bemásolta Ellen Page-et a The Last of Usba, vagy az emberek csak belelátják a képekbe a hasonlóságot?

The Last of Us: másolt a Naughty Dog?

The Last of Us -- Megjelenés: 2013. június 14. -- Gépigény: nincs