Vince Zampella, a Respawn Entertainment társalapítója Twitteren erősítette meg azt a pletykát, amely szerint a Titanfall összecsapásaiban mindössze 12 fő vehet részt, két darab, 6-6 fős csoportba osztva. Ez elég alacsony szám az olyan játékokhoz képest, mint például a Battlefield 4, ahol a 64 játékos lőheti egymást halomra, vagy a Call of Duty: Ghosts, ahol 18-an léphetnek be a csataterekre.

Zampella szerint azért limitálták egy tucatra a játékosok számát, mert „kiderült, hogy így van egyensúlyban az MI mellett.” Mert ugye nem szabad elfelejteni, hogy a Titanfall harcterein nem csak élő játékostársainkkal kell megküzdenünk, hanem lesznek nem játszható karakterek is, akik szintén segítenek, vagy éppen próbálnak meggyilkolni minket. Ők hányan lesznek? Na, ez egy jó kérdés, de Zampella ezt letudta annyival, hogy „elegen a szórakoztatáshoz”, viszont még így is „a játékosok fogják a legnagyobb veszélyt jelenteni.”

Ahogy annak lennie kell, sokan kifejezték csalódottságukat eme fejlemény olvastán, ám Zampella nyugalomra inti az elégedetlenkedőket. A Respawn tapasztalt szakemberei eleget tesztelték ahhoz a Titanfallt, hogy tudják, valóban ez a megfelelő mennyiség a szórakoztatás biztosítására. Igazuk van-e vagy sem, az március 13-án kiderül, amikor megérkezik a Titanfall PC-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!