• Több modernkori szekció lesz a jövőben érkező Assassin’s Creed játékokban
  • A játék bizonyos elemeit fogják újrahasznosítani ezek felépítéséhez
  • Talán az Első Civilizáció múltját is sikerül jobban feltárni így
  • Ezzel ugyanis sokat foglalkozott a Ubisoft írója, Darby McDevitt

Az Assassin’s Creed: Unity nem bővelkedett a modernkori pályákban, holott korábban sokkal több tennivalónk volt az Animuson kívül. A Ubisoft írójának magyarázata szerint ez azért volt, mert a Unity egy teljesen új játék volt egy teljesen új generációra, és túl nagy falat volt egy méretes modern kor felépítése. „Egy várost, vagy annak egy részét elkészíteni hat hónapnyi munkába került volna sok-sok tervező, művész és modellező számára. Ráadásul a játékmenetet is el kellett volna készíteni.” -- mondta Darby McDevitt.

Felmerül persze a kérdés, hogy a korábbi játékokban akkor mégis hogyan lehetett robosztus modern kor. Nos, úgy, hogy a fejlesztők újrahasznosítottak bizonyos elemeket, ezzel gyorsítva meg a munkát, és a jövőben is ezt a módszert szeretnék alkalmazni. Vajon ez azt jelenti, hogy az idén esedékes Assassin’s Creed: Victoryban nem csak a múltban, hanem a jelenben is sétálhatunk London utcáin? Meglátjuk.

Még egy kérdés az Animuson kívüli szekciókkal kapcsolatban, hogy miről fog szólni. Egy válasz erre lehet az, hogy jobban feltárja az Első Civilizáció múltját, ezzel ugyanis komolyan foglalkozott McDevitt. Azt mondta, hogy csapatával 700 évnyi hátteret írt a rejtélyes fajnak, lefektetve a nagyobb és a kisebb eseményeket is, így erre hivatkozhat a többi író. Talán ezek egy része előkerül idén.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!