Tömeggyilkosságra kényszerül a Silicon Knights
A Silicon Knightsot is lefejezték

A Silicon Knightsról nemrég a Kotaku közölt egy leleplező cikket, mely szerint a csapat már csak árnyéka önmagának, hisz alig pár ember maradt meg az egykor népes brigádból. Ennek oka, hogy idén elvesztették az Epic Games ellen indított perüket, melynek gyökerei a 2008-as Too Humanig nyúlnak vissza. A Silicon Knights játéka nagyon hosszú ideig készült, és végül mint Xbox 360-exkluzív valósult meg, méghozzá Unreal Engine 3-mal. Csakhogy sem a játék, sem az általa használt technológia nem ugrotta meg azt a bizonyos lécet, ezért a srácok a bíróságra citálták az Epicet, mondván, hogy a csapat visszatartott tőlük bizonyos, a licenc alapján alanyi jogon járó kódsorokat, és a Too Human sehogy sem lehetett volna olyan szép és kiforrott, mint a két évvel korábbi Gears of War.

Az Epic persze nem kispályás, a pert, ha döcögősen is, de megnyerte, a szilíciumlovagoknak pedig ingük-gatyájuk ráment erre a kis balhéra. Sőt, egy frissen kiszivárgott jogi dokumentum szerint másuk is: az Epic kötelezi a csapatot, hogy minden Unreal Engine 3-mal készült játékuk gyártását állítsa le, a még boltokban lévő, de fel nem vásárolt készleteket pedig semmisítse meg, forráskódostul, mindenestül, hogy hírmondó se maradjon -- mindent önköltségen, persze.

Ez két dolgot jelenet a játékosok nyelvén: az első, hogy a Silicon Knightsnak végleg befellegzett; a második, hogy a Too Human értéke a sokszorosára fog nőni, szóval minél hamarabb szerezzétek be, hogy tíz-húsz év múlva mint ritkaságot adhassátok tovább.