Mint oly sok minden mást, játékot reklámozni sem egyszerű feladat, hiszen ha még egy jól bejáratott sorozatról is van szó, elég sok fejvakarás előzi meg azt, mielőtt egy reklámkampányt útjára lehetne indítani. Sok mindenre kell figyelni, köztük olyan dolgokra, hogy megfelelő tempóban, a tervek szerint ismerhessük meg a játékot, a megjelenésig folyamatosan legyen valami friss információ és persze rendszeresen legyenek új képek és videók -- ebből az egészből a legszembetűnőbb alkotások természetesen a trailerek, hiszen ezek tudják a leghatásosabban elénk tárni a programot. Ebből aztán az következik, hogy a cégek esetenként kifejezetten nagy odafigyelést szentelnek egy-egy videóra, s ha igazán komolyan veszik a feladatot, ezek az alkotások még a játék megjelenése után is megmaradnak velünk. Íme az az öt, amely szerintünk a legjobb.

5. Dead Island

Egy promóciós videó elsődleges feladata az, hogy a leendő vásárlók kedvét meghozza a készülőfélben lévő játékhoz, ennek a célnak az érdekében pedig bocsánatos bűn az, ha az eladni kívánt terméken egy kicsit csinosítanak a készítők, hiszen az ilyen anyagokkal nem a konkrét programot próbálják eladni (arra ott a gameplay videó és a fejlesztői anyagok), hanem egy koncepciót; azt hogy katona, lovag vagy varázsló lehetsz egy új és felfedezésre váró világban. Elfordul azonban olyan, hogy a fejlesztők átesnek a ló túloldalára, s egy olyan promóval állnak elő, aminek tényleg csak érintőleges kapcsolata van a végleges termékkel.

Híresen ilyen videó a Dead Island első kedvcsinálója, amivel kapcsolatban le kell szögeznem, hogy tényleg lenyűgöző hangulatbomba volt, egy olyan rövid jelentet, ami a kiváló zenéjével és érdekes tálalásával azonnal meghozta a kedvem a zombik mészárlásához, a probléma csak az, hogy a teljes játék nélkülözte ezt a drámaiságot, kissé csalódást okozva, mikor megérkeztek a játékmenet videók. Mindenestre önmagában értékelve a trailer nagyon jó, és helyet követel magának a legjobb alkotások sorában. 

4. Grand Theft Auto IV

A Rockstar Games mindig is nagyon értett ahhoz, hogyan kell megkapó programokat készíteni, és itt nem csak a játékmentre gondolok, hanem arra, hogyan prezentálják a programot. A csapatnak istenadta tehetsége van ahhoz, hogy a választott stílus, helyszín és a korszak legjobb elemeit megragadva, majd azokat alaposan kicsavarva egy maradandó alkotást tegyenek le az asztalra -- ez a hozzáértés szerencsére a kedvcsináló videók készítésébe is beszivárgott, hiszen valóságos esemény, mikor a Rockstar valami mozgóképes anyaggal jelentkezik.

A világ játékokban érdekelt része egy kis időre meg is állt, mikor megjelent a GTA 4 első videója, ami egyáltalán nem is csoda, hiszen ez volt az első kis ablak, amin betekinthettünk arra, milyen lesz a jövő GTA-ja. A válasz egy óriási világ, részletesen kidolgozva és milliónyi lehetőséget elénk tárva, egy szabad város, ahol ezúttal egy komolyabb, nem csupán a siker hajszolására kihegyezett történetet élhetünk át. Mindenki tátott szájjal nézte ezt a mai szemmel már csúnyácska, de akkor igenis óriási durranásnak számító anyagot.

3. DC Universe Online

Egyszer régen, még a kezdetekkor a Comic Con tényleg csak a képregényekről szólt, ám ahogy a szélesebb szórakoztatóipar felfedezte az ebben rejlő potenciált, úgy vált egy újabb olyan seregszemlévé, ahol a rajzos füzetek mellett egyre nagyobb számban vannak jelen a tévésorozatok, a filmek és persze a videojátékok, ez pedig nyilván együtt jár azzal, hogy kapunk egy sor trailert. Ezek azonban általában nem ütik meg azt a mércét, amit az E3-on megszokhattunk, így váratlanul jött a DC Universe Online videója, ami elkápráztatta még azokat is, akiket nem érdekel a játék.

A Comic Con alkalmából készített DC Universe Online trailer azt adta meg a képregényrajongóknak, amit már nagyon régóta szeretnének: egy háborút a kedvenc DC-karaktereik között; Zöld lámpás Black Adam ellen, Batman Deathstroke-kal szemben, és persze Superman kontra Lex Lutor. Egy álom vált valóra, s azon nyomban meghozta mindenki kedvét a játékhoz, ennél többet pedig igazán nem lehet kérni egy promóciós videótól.

2. Deus Ex: Human Revolution

Sok trailer készítője megelégszik azzal, hogy egy rövid, de annál érdekesebb hangulatbombát mutat a játékából. Ebben az esetben általános, hogy amit látunk, az a végleges termékben már nem köszön vissza, vagy csak erős átalakítások mellett. Ezzel persze nincs gond, egy trailer feladata ugyanis az, hogy meghozza a kedvünket a játékhoz, ha azonban sikerül a játékmenet-elemeket és a történet részleteit is beleszőni az anyagba, akkor nem csak egy jó, de informatív videót is kapunk -- na, pontosan ezt tette a Deus Ex: Human Revolution E3-ra készített bemutatója.

A Deus Ex: Human Revolution 2010-ben egy filmszerű, elképesztően lebilincselő videóval jelentkezett, ami sikeresen ragadta meg a játék stílusát, s mindemellett jutott ideje arra is, hogy röviden felvázolja a végleges programban elénk táruló helyzetet, majd pedig megmutatta, hogy mi mindent tehetünk meg játékosokként. Egy ilyen komplett csomagot ritkán kapunk, főleg ilyen tálalásban, ezért is muszáj volt kiemelni, másrészt pedig októberben jön a Director's Cut, amihez garantáltan meghozza a kedvet.

1. Assassin's Creed: Revelations

Az E3 a nagyobbnál nagyobb bejelentések mellett arról is szól, hogy ki tudja a legjobb videót bemutatni. A mezőny nem piskóta, hiszen aki csak él és mozog, az az E3 hetére időzíti az előzőleg hónapok keserves munkája árán készül anyagát, annak reményében, hogy a portékáját is többen veszik majd meg. Nem akármilyen trailernek kell tehát lennie annak, amelyik ki tud tűnni a tengernyi konkurens közül, s ezek közül is csak az igazán különleges példányok maradnak meg az emberek emlékezetében a játékostalálkozó után, az Assassin's Creed: Revelations kedvcsináló videójának azonban ez sikerült, s még ma is ez jut az elsők közt az eszünkbe, ha kiváló trailerekről beszélünk.

Ez az a videó, amit mindenki többször is látott, olyan nagyon jól sikerült: egy izgalmas, gyönyörűen beállított snitteket felvonultató kedvcsináló, ami a Woodkid jóvoltából még a fülnek is kedves, de ha ennyi még nem volna elég ahhoz, hogy a kedvenceink listájára felkerüljön, tudni kell azt is, hogy egy magyar csapatnak, konkrétan a Digic Picturesnek köszönhetjük eme eye candyt. A csapat egyébként egyre többször tűnik fel a játékiparban, a gyakori partnerük pedig a Ubisoft, így ha egy kiugróan pofás trailert láttok a franciáktól, az jó eséllyel a Hajógyári szigeten készült.

Ez persze csak egy variáció a legjobb videók felsorolására, a Top 5 erősen szubjektív jellegéből kifolyóan pedig mindenkinek megfelelő lista nem lesz, így arra kérünk titeket, hogy osszátok meg velünk azoknak a videóknak a sorát, melyek szerintetek a legjobbak!