Az E3 a kiadók, a fejlesztők és legfőképp a játékosok szempontjából mindig hatalmas buli, hiszen ilyenkor annyi újdonságot tolnak az arcunkba, hogy az év hátralévő részében tutira ezeken fogunk rágódni. Így történt ez most is, ám a pozitívumok mellett volt jó pár kellemetlen pillanat is, ami a már edzett lelki nyugalmunkat is alaposan felbolygatta.

5. Feltámad a Quake!

A leginkább semmitmondó előzetes díját a Quake Champions vitte el, ami igazán szomorú annak tekintetében, hogy a régi idők focijának számító Wolfenstein és a Doom feltámasztása után mennyire bízunk egy jó kis Quake-játék eljövetelében. A kizárólag PC-re érkező cím kompetitív szempontból a Quake III: Arena nyomdokaiba lép, amelynek öröksége a mai napig tovább él a Quake Live személyében. Az újdonsült játékról sajnos további információkat nem kaptunk, ami nem is csoda, hiszen az id Software az augusztusi QuakeCon-ra tartogatja a puskaport - bár azt azét tudjuk, hogy nem lesz MOBA. Mi még meggyőzhetőek vagyunk. Ti is?

4. Call of Duty az űrben /ásít

Úgy tűnik, hogy most ütött vissza igazán az Activision üzletpolitikája az évente kiadott Call of Duty-val kapcsolatban, ugyanis a szebb napokat is megélt széria hiába bukkant fel a Sony E3-as előadásán, csak ásításra késztette a többjátékos lövöldék kedvelőit. Alapból igazán abszurd az az elgondolás, hogy egy CoD-ban majd az űrben fogjuk egymást lövöldözni űrhajókkal, vagy gépfegyverekkel agyonlőni egymást, de ez a futurisztikus hadviselés is kijön már a gamerek könyökén. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a játékmenetet érintő lényegi elemek szinte semmit sem változtak, így nem igazán értjük, hogy mégis miért kellene előrendelnünk a terméket – ahogy sokan mások sem.

3. Kiabálj, ha tombol a jókedved, kiabálj, ha valami fáj!

Tudjuk jól, hogy mindenkit lázba hoznak a játékok, de vannak olyanok, akik ezt mások tudtára is adják – nem is akárhogyan. A Bethesda konferenciáján történt az eset, ahol egy nő az összes bejelentésnél valamilyen elképesztően fülsüketítő sikoltozásba kezdett, hiszen annyira örült a kiadó bejelentéseinek. Mindegy volt, hogy éppen a Prey-ről, Dishonored 2-ről, vagy a Fallout és Doom VR-ról van szó, ő mindegyiket kitörő lelkesedéssel fogadta, a többi látogató nagy-nagy bánatára. Remélhetőleg a hölgyemény szomszédjai nem a konferenciára menekültek előle.

2. Itt az Xbox One S, hurrá!

A Microsoft nagy mellénnyel jelentette be, hogy érkezik az Xbox One felfrissített változata, ami 40%-al kisebb lesz az elődjénél, végre eltüntetik a bumszli adaptert és három tárhely-változatot is kap a készülék. Mindezzel csupán az a probléma, hogy a most augusztusban megjelenő Xbox One S olyan lesz, mint amilyennek anno az Xbox One-nak kellett volna lennie, csak közben eltelt majdnem 3 év, ráadásul a játékosok nem felejtik el a cég korábbi, legkevésbé sem gamerbarát megmozdulásait. Lényegében érthető, hogy a konkurenciát jelentő Sonyhoz szeretnének felzárkózni, aminek másik eleme az erősebb Xbox bejelentése, bár továbbra is kérdéses, hogy a konzoloknál valóban eljött-e a magas felbontás ideje és ennek eljövetele beváltja-e a hozzá fűzött reményeket.

1. Battlefield 1 és egy raklapnyi celeb

Kétségkívül az expó egyik legjobban várt eleme volt, hogy végre megcsodálhassuk a CoD-verőnek kikiáltott Battlefield epizód többjátékos küzdelmeit. Az EA ennek apropóján megpróbált egy exkluzív show-t összerittyenteni, aminek az lett a végeredménye, hogy olyan hírességek próbálhatták ki a játékot, akik ebben a kontextusban egyáltalán nem voltak érdekesek, ráadásul olyan botrányosan gyengén játszottak, hogy egyszerűen rossz volt nézni őket. Természetesen ez nem von le semmit a Battlefield 1 érdemeiből, ami továbbra is gyönyörűen néz ki, de jobb lett volna inkább hardcore gamereket, vagy híres e-sport csapatokat egymásnak ereszteni.

És számodre melyek voltak az E3 2016 legkínosabb pillanatai?